Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Wiesengrünök és Vizerek/ Sós 87-89

2020.05.06

1987.-ben megalakult a Maxibond RT ügyvezető igazgatója Sós István lett. Egyedüli aláírási joggal 5 millió forintig a felett az igazgatóság döntött a részvények száma alapján. A részvények 90% Vizeré 10% Sósé volt. Sós fizetése havi 50 000 Ft lett a Mineralos fizetése duplája.

Természetesen ennek ellenére állását a Mineralimpexnél továbbra is megtartotta.

Vizer elmondta Keresinek, hogy az új cég minden hasznos információt privatizációs ötletet szívesen fogad és természetesen honorál is.

A Maxibond is a Népköztársaság útjára lett bejelentve.

 Mikor minden papír megvolt elkezdték a keresgélést Vera segítségével a hegesztő automaták után. Találtak is egy texasi céget, aki ilyen gépek kölcsönzésével foglalkozott és hajlandónak mutatkozott azt Magyarországra kikölcsönözni. Vizer egyből közölte, hogy személyesen nem kíván belefolyni az üzletbe, viszont a Maxibond kész finanszírozni abban az esetben, ha az oroszok valamilyen módon azt visszafizetik.

Azonnal értesítette a kapcsolatait, hogy vizsgálják meg a texasi céget. Hamarosan, meg is jött a válasz. A cég megbízható, semmi gond velük, de éppen most van egy kis problémájuk két berendezéssel Szaúdi Arábiában. Eddig ott dolgoztak a berendezések, de el kell őket szállítani, de az Államokban nem tudják őket visszavinni, valamilyen adó ügy miatt.

Természetesen erről Sóst is tájékoztatta, és javasolta, hogy Sebestyént is vonják be a dologba még ha egy kis pénzt is kell fizetni neki. Sós beszélt Sebestyénnel, aki örömmel vállalta a részvételt az ügyben.

A cég tulajdonos mindenképpen Magyarországon akarta megbeszélni a részleteket ezért meghívták Budapestre.

Mr. Jefferson és az ügyvédje Mr. Smith rendben meg is érkezett Budapestre a várban a Hiltonban foglaltak nekik szobát és másnap az irodában találkoztak. Bár Sós és Sebestyén is beszélt angolul azért Verát megkérték tolmácsoljon nekik. A nagy tárgyaló asztalra ásványvizeket és néhány aprósüteményt készítettek.

A vendégek időben meg is érkeztek és olyanok voltak, ahogy az ember a filmek után az amerikaiakat elképzeli. Mr. Jefferson nagydarab kissé túlsúlyos hatvan felé járó ember, míg az ügyvéd sportos negyvenes.

Mikor beléptek az irodába majd a tárgyalóba látszott, hogy mindent megfigyelnek és felmérnek, mint két becsüs.

Vera bemutatta a résztvevőket egymásnak és kölcsönösen névjegyeket cseréltek Jefferson kezdte a beszélgetést

  • Először is köszönöm, hogy meghívtak minket, most előszőr járunk kommunista országban és mondhatom nagyon kellemesen csalódtunk, az ember teljesen mást vár aztán csak ámul bámul. A szálloda gyönyörű a város szintén, legalábbis az a kevés, amit láttunk belőle.
  • Mi köszönjük, hogy eljöttek reméljük, hogy sikeres tárgyalásokat tudunk folytatni önökkel és még lesz alkalmunk néhány szép és érdekes dologgal megismertetni önöket
  • Külön megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen magas rangú személlyel tárgyalhatunk. -mondta Smith Sebestyén névjegykártyáját vizsgálgatva
  • Ez csak azt mutatja, hogy milyen fontos számunkra ez az ügy. -válaszolt Sebestyén
  • Akkor talán vágjunk is bele mondta az ügyvéd és egy elég nagy paksamétát vett elő a táskájából. Mint tudjuk az önök cége bólintott Sós felé az ügyvéd a Maxibond RT két hegesztő traktort bérelne egy bizonyos feladat végrehajtására, bizonytalan időre, idáig pontos?
  • Teljesen! - válaszolták szinte egyszerre
  • Nos ennek semmi akadálya abban az esetben, ha konkrétan meg tudják határozni a helyet és a feladatot, valamint a szükséges időt, képesek erre?
  • Nos talán igen, de nem biztos, mennyire tudnak eltérni ettől az igényüktől? - kérdezte Sós
  • Az amerikai kereskedelmi embargós törvények ismeretében azt tudom mondani, hogy csak igen kismértékben
  • Akkor másképp kérdezem mennyire fontos maguknak ez az üzlet, mennyire készek rugalmasak lenni?

Jefferson szólalt meg:

  • Fiatal ember akár texasi is lehetne olyan célratörően tárgyal. -mondta mosolyogva aztán folytatta tudják az olajvezeték fektetés egy nagyon zárt világ az ebben mozgó cégek pontosan tudják hol mi történik a világban. Az önök országa elragadó, de nem fektet olajvezetéket, ezeket a traktorokat javításra karbantartásra nem lehet használni ezt ugye mindannyian tudjuk. Ideje lenne őszintén beszélni egymással nem?

Sebestyénék egymásra néztek aztán Sós válaszolt

  • Igaza van a gépeket egy másik országban akarjuk használni
  • Amit a Cocom listánk nem enged meg ha jól sejtem? -kérdezte Jefferson
  • Pontosan
  • És mennyit tudnának költeni egy áthidaló megoldásra?
  • Mennyibe kerülne egy ilyen megoldás?
  • Olyan 2,5 millióban
  • Nem kevés ezt meg kell beszélnünk, ahogy mondani szokták időt kérünk holnapig, de fájdalomdíjként meghívnánk önöket ebédelni
  • Köszönjük elfogadjuk gondolkozzanak nyugodtan. -mondta nevetve Jefferson

Az ebéd nagyon jól sikerült a Gundelba vitték a vendégeket, ami séta távolságra volt az irodától és közben még a szép palotákat is lehetett nézegetni. Nyugodtam mondhatjuk a két messziről jött embert elvarázsolta a mit Budapestből látott. Sósék miután elköszöntek a vendégektől még visszamentek egy kávéra.

  • Elő tudtok teremteni ennyi pénzt? – kérdezte Ákos
  • Gondolom igen, a nagyobb kérdés, hogy a továrisok hogy és mennyit tudnak és akarnak fizetni?
  • Én már beszéltem erről, olajjal fognak fizetni azzal aztán azt csináltok, amit akartok
  • És az összegről is beszéltetek?
  • Igen beleférünk még egy nagyon tisztességes haszonnal együtt is
  • Akkor kíváncsi vagyok mit találnak ki a barátaink.
  • Én is, de holnap megtudjuk

Másnap folytatták a tárgyalást a vendégek most is pontosan érkeztek, és el voltak ragadtatva az esti Budapesttől, amit a szállodájuk ablakából néztek. Jefferson kezdte a beszélgetést:

  • Nos uraim, hogy döntöttek?
  • Két millió dollárt tudunk vállalni. -mondta Sebestyén
  • Ez nem biztos, hogy elég lesz! - mondta Jefferson,
  • Szerintem lényegesen jobb kétmilliót kapni valamiért, ami valahol az arab sivatagban hever, mint nem kapni semmit értük. - Mondta Sós
  • Jefferson elvörösödött és nem tudta visszatartani magát Fucking bustard mondta az ügyvédnek, elnézést ezt négyszemközt kell meg beszélnünk mondta az ügyvéd és kimentek a tárgyalóból. Mikor visszajöttek mindketten mosolyogtak
  • Alábecsültük magukat mondta Jefferson
  • Előfordul mondták szinte egyszerre Sebestyénék
  •  A lényeg mi este az ügyvéd úrral kidolgoztunk egy megvalósítható forgatókönyvet, amit most ismertetnénk. - nézett az ügyvédre Jefferson
  • Természetesen és bocsánat vette át a szót és vett elő papírokat az ügyvéd, nos a javaslatunk a következő Önök kibérlik a gépeket egy országon belüli a későbbiekben megvalósuló csőfektetéshez. Miután országuk nem listás ezt a szerződést gond nélkül engedélyezik nálunk. A gépeket leszállítjuk.
  • És mi tovább adhatjuk! - vágott közbe Sebestyén
  • Sajnos nem mert nekünk ellenőrzési kötelezettségeink vannak, amiket így nem tudnánk teljesíteni, de ha engedi végig mondanom akkor világos lesz
  • Elnézést természetesen folytassa. -mondta zavartan Sebestyén
  • Nos tehát a gépek megérkeznek egy idő múlva önök reklamálnak, hogy a gépek nem megfelelően működnek, a szakembereink idejönnek és két hét alatt betanítják az önök szakembereit. Eddig érthető, amit mondtam?
  • Igen
  • Akkor folytatom két hét múlva a szakembereink készítenek egy jelentést, amely szerint a gépek olyan szinten meghíbásodtak, hogy nem tudják megjavítani őket. Azt, hogy ezt otthon elfogadják mi megoldjuk. Ezután önök megveszik a használhatatlan berendezéseket, és azt csinálnak vele, amit akarnak.
  • Na mit szólnak hozzá? - kérdezte büszkén Jefferson
  • Zseniálisan tökéletes. - Mondta Sebestyén
  • Kiváló akkor az ügyvéd úr ma előkészíti a szerződést és holnap akár alá is írhatjuk
  • Rendben! -  mondta mindenki

A frissen alakult Maxibond első üzlete megkötetett. A végén mindenki nagyon elégedett volt. Sebestyén elvégezte a cég által rábízott feladatot, méghozzá kiválóan.  És teljes titokban egy komoly összeggel lett gazdagabb egy svájci számlán.

 A szovjetek teljesítették a kötelezettségeiket szállították az olajat, amit az OilBond tovább értékesítette és lefölözte a hasznot. Közben a hegesztő automaták megbízhatóan dolgoztak az olajvezetékeken.

Az általános vélekedésre mely szerint a nagy birodalmak összeomlása lassú folyamat erre a Szovjetunió rácáfolt. 1989.-ben az első titkár egy rossz kijelentése után miszerint a Szovjetunió nem a népek börtöne, hónapok alatt az ország nemzetállamokra hullott.

Úgy omlott össze az örökéletűnek tartott birodalom, mint a kártyavár öt év múlva már csak egy nosztalgikus emlék maradt belőle. A történelem a benne élőknek a jelen mindennapok sorozata nem is mindig veszik észre az összefüggéseket, és biztos nem látják előre a következményeket.

Krjucskov még 88 végén Moszkvába rendelte Vizert.  Nem a központban találkoztak, hanem a nyaralójában. A kertben ülve   fogadta az asztalon néhány kis tálban harapnivalók és egy hűtő táskában néhány ásványvíz meg egy vodka volt. Láthatóan megöregedett és elég elkeseredettnek látszott. 64 éves volt és ez most meg is látszott rajta.

  • Szása üdvözöllek örülök, hogy eljöttél! Nem kérdezem mi újság mert tudom kapom a híreket egyelőre még elsőként. Azt se kérdezem, hogy vagy mert   jól nézel ki, jó gének hatása mindig mondtam
  • Igyunk a megérkezésedre
  • Igyunk! mondta meglepetten Szása mert Krjucskov idáig ritkán ivott
  •  Egyénként köszönöm Vlagyimir Alekszandrovics személy szerint valóban jól vagyok jól a többit meg ahogy mondta tudja
  • Igen és ezért is hívtalak éppen ide, és nem az irodába, amiről beszélni fogok nagy részben személyes ügy is. Nagyon tiszteltem apádat és téged is nagyon jó embernek jó elvtársnak tartottalak mindig. De, amit most mondani akarok azt még a Ljubljanka falai sem bírnák ki.

Téma szerint fogok haladni kérlek nagyon figyelj mert erről írás soha nem fog születni

Első mentjük a pártvagyont!

Még a főtitkár is egyetért abban, hogy olyan változások jöhetnek, amik a párt jövőjét veszélyeztethetik.  És egyetértett a javaslatommal ennek megfelelően a kommunista pártvagyonát kimentjük és megbízható kezekbe helyezzük el.  Te egyike leszel ezeknek.

 Olyan 50 millió dollár lesz az az összeg, amit rendelkezésedre bocsájtunk úgy mondanám szabad felhasználásra a tőke növelése érdekében. Az ügy elég sürgős most az a feladatod, hogy készíts elő egy alkalmas bankot a fogadására én Ciprust javaslom ott már amúgy is jelen vagytok.

A második a KGB jövője!

Sok minden történt az egész rendszerrel mióta találkoztunk. Gorbacsov visszahívja a csapatainkat a szocialista országokból, ez szerintem hiba, sőt ahogy mondani szokták több mint hiba ez bűn. Ezt az ellenségeink majd ki akarják, és ki is fogják használni. A köztársaságokban főleg a Baltikumban már megindult a bomlás, küzdünk harcolunk ellene, de vesztésre állunk. A vezetés jelenleg reform párti neked megmondom én és még sokan nem. Összefoglalva bármi meg történhet és annak az ellenkezője is.

  • Nagyon pesszimista gondolatok, de értem őket a jósai sugallják ezeket?
  • A jósaimat megszüntették! - mondta Krjucskov röviden, folytatnám, ha megengeded
  • Természetesen elnézést.

Most ahogy a tengeralattjáróknál mondják merülünk a teljes csendbe a mélybe. Én már lehet vissza sem jövök a felszínre. Képes beszéd, de gondolom érted.

  • Igen értem
  • Nos, ami téged illet.  Az új feladat miatt meg a saját érdekeidet figyelembe véve tegnapi nappal nyugdíjaztunk. A hivatalos papírokat holnap a Ljubljankán adom át kis ünnepség keretében.  Akármi is történik a céggel az téged már nem érinthet.
  • Megértetted, amit mondtam
  • Természetesen igen, bár még nem érzem magam nyugdíjas korúnak
  • Mindketten tudjuk, hogy nem is vagy az.  Tudnod kell mi soha nem adjuk fel céljaink hosszú távúak, úgyhogy feladataid nem változnak. Befolyást szerezni az országban. Csak talán még fedettebben és csakis a saját embereiden keresztül. Ki kell építened egy felhasználható fizikai védelmet is a magad és embereid biztonsága érdekében. Veszélyes idők jöhetnek.
  • Nagy lehet a baj, ha ilyen utasításai vannak Vlagyimir Alekszandrovics
  • Nagyobb Szása sokkal nagyobb, mint amit el tudsz képzelni most kivárásra lehet csak játszani
  • Komolyan azt gondolja, hogy a Szovjetunió léte veszélyben van?
  •  Igen azt gondolom, mert ezt az országot nem az ideológia, hanem az erő tartotta össze, ha gyengeséget mutatunk az ellenfeleink széttépnek minket.
  • De hát a pártnak van támogatottsága van hadseregünk ki merne bántani minket.
  • Nem külső az ellenség Szása, a belső hatalmi harcok és az afgán háború tönkre tették az országot, és most Gorbacsov a lovak közé dobta a gyeplőt abban bízva, hogy a lovak tudják merre kell menni. Hát nem tudják. Én még harcolok, de ebbe már nem akarlak belevonni. Amit még mondani akarok az már személyes jó tanács

 Ha van rubelben neked vagy a családodnak pénze váltsátok át keletnémet márkára. A családodat vidd el Moszkvából de ne Magyarországra talán őket is Ciprusra kéne vinni.

Ott szívesen látogatnám őket.  Ne kérdezd miért csak csináld.

  • Hát ennyit szerettem volna mondani. Mielőtt elmész igyunk még egy pohárral, nyugalmazott ezredes a búcsúzásra! - emelte fel a poharát Krjucskov
  • Szása is felemelte a poharát őszintén meg volt hatva így egy kicsit remegő hangon azt mondta én a találkozásra innék tábornok elvtárs akárhogy is lesz a jövőben
  • Úgy legyen mondták és ittak.

Mikor eljött a házból Krjucskov az ajtóig kísérte add át üdvözletem a családnak mondta. Úgy lesz mondta és beszállt a kocsiba, ami ide hozta.

 A visszaúton végig azon gondolkozott, amit Krjucskov mondott. Ha a hatalom csúcsán lévő ember, aki ráadásul a KGB vezetője ilyeneket mondd akkor valóban nem kell kérdezni csak végrehajtani.

A moszkvai lakásba vitette magát csak az anyja volt otthon már ő is nyolcvanon felül volt, de viszonylag jól tartotta magát. Még ő főzött a családra, de vásárolni már nem járt.

  • Na, hogy van a főnök? - kérdezte 
  • Öregszik mama öregszik!
  •  Mint mi mindannyian még te is Szása. -mondta az anyja
  • Érzem is néha. -válaszolt nevetve

Közben megjött Goga az egyetemről már végzős volt, olyan magas volt, mint az apja csak vékonyabb a gyermekkori szépsége megmaradt szerették a lányok, de ő elsősorban sportolt másodsorban tanult a többi csak utána jöhetett szóba

  • Goga ráérsz egy kicsit? -kérdezte
  • Persze miről lenne szó?
  • Csak beszélgessünk egy kicsit
  • Ok mit szeretnél tudni?
  • Milyen a hangulat az egyetemen tudod a változások meg minden
  • Néhányan lelkesek néhányan értetlenek
  • És te melyik vagy?
  • Inkább az értetlen, tudom szükség van a reformokra meg minden, de az Únió jelenlegi formájában és anyagi helyzetében alkalmatlan erre
  • Hogy érted az anyagi helyzetét? Goga közgazdaságtant tanult
  • Te is tudod nem vagyunk versenyképesek, nincs technológiánk a nyugat fényévekre van előttünk, a lemaradást nem tudjuk behozni. A valutánk árfolyamát csak a politika tartja életbe gazdasági realitása nincs
  • Ez igaz lehet! -mondta és arra gondolt, amit a tábornok mondott
  • Mennyi pénzetek van a bankban? -kérdezte itt Moszkvában Goga intézte a család pénzügyeit
  • Pontosan vagy körülbelül?
  • Körülbelül
  • Olyan 200 000 rubel talán kicsit több
  • Váltass át kelet német márkára százötvenet, és az összeset vedd ki
  • Miért?
  • Mert apád ezt kéri azért
  • Rendben holnap elintézem
  • Mik a terveid egyetem után?
  • Még nem tudom talán egy bank, a pénzügyek érdekelnek
  • Nem rossz és mit szólnál, ha el kéne hagyni az országot?
  • Miért?
  • Mondjuk azért, mert egy ciprusi bank kínálna neked állást
  • Miért pont ciprusi nem lehetne inkább londoni?
  • Ahhoz több kedved lenne?
  • Csak vicceltem Apa, de gondolom te is
  • Én nem annyira
  • Te komolyan gondoltad?
  • Igen azt hiszem jó lenne, ha mondjuk Ciprusra költöznétek Anyával
  • Előszőr fejezzem be az egyetemet
  • Az természetes csak utána beszélhetünk róla Anyádnak egyelőre ne is említsed, de a pénzt intézd el, mert én holnap elutazom
  • És mikor jössz megint?
  • Ahogy tudok minél előbb

Közben megjött Nina és utána már csak a nagy családról fecsegtek mert Ninának rengeteg rokona unokatestvére volt mindenfelé az országban.

Vizert felkészült a változásokra. Először is elutazott Ciprusra. Két hetet töltött a szigeten. Hosszas tárgyalások után talált egy Nicosiai bankot, amit alkalmasnak talált a Krjucskov által említett moszkvai pénz kezelésére.

Az összeg elhelyezése fejében kissebségi tulajdona lett a bankban, ami azért elég volt arra, hogy hozzájárulása nélkül bizonyos érték felett a bank többi tulajdonosai nem köthettek üzletet. Ezt a megoldást jobbnak találta, mint egy bankot a saját nevén.

Ezután Larnacán a tengerparton vett egy hatszobás házat, azt tervezte, hogy később ide hozza a családot.

Közben Magyarországon a politikai helyzet gyorsan és gyökeresen megváltozott a vezetés elkezdett az ellenzékkel tárgyalni demokratikus választásokat emlegetve. Vizer természetesen figyelt, és nem volt túl boldog az alakuló eseményektől. A villában a TV-n csak az orosz csatornákat nézett, de attól sem lett vidámabb.

Nina egyre rosszabb híreket mesélt Moszkvából az üzletek gyakorlatilag üresek mondta mindent a piacról kell beszerezni, a Mamának meg sem merik mondani az árakat hiszen az egész nyugdíja nem elég egy kiló húsra. Szerencsére nekik még van pénzük.  Mondta, hogy ami eddig soha nem volt probléma a közbiztonsági helyzet drasztikusan romlott.

Azt mondta fontolgatja a Ciprusra költözést ahogy Goga befejezi az egyetemet.