Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Örökség3

2021.05.31

Úgy látszik vidéken még templomjárónak is kell lenni gondolta. Eddig nem foglalkozott a vallással csak gyermekkorában az intézettekben. Visszasétált a házhoz jó nagy séta volt majdnem egy órát vett igénybe. Teljesen kimerült, nem volt szokva az ilyesmihez. Londonban minden a lakásához közel volt, ha bárhová ment taxit hívott, drága volt, de nem szerette a tömegközlekedést.

Lassan felfedezte a házat bejárta a szobákat kiderült, hogy az elődje csak egy hálószobát használt, ami legközelebb volt a fürdőszobához, a másik két szobát láthatóan évek óta nem használták. A házat már gázzal fűtötték, és az adta a melegvizet is, mégis volt egy nagy működő kandalló a nappaliban. Ott volt egy meglepően modern színes TV is. A házon volt saját műholdas antenna is és a sok csatornán kívül jó internetkapcsolatot is biztosított. Ami legjobban lenyűgözte az a könyvtárszoba volt, le kellett győznie a késztetését, hogy az egészet valamilyen rendben újra rendezze, mert belátta, hogy erre sem ereje sem energiája nem lenne. Igy csak élvezte a rengeteg jobbnál jobb könyvet, és mindezt zenehallgatás közben mert rengeteg lemezt és egy nagyon magas szintű Hi-Fi berendezést is örökölt.

Egyre inkább tisztelte az ismeretlen rokont, akinek mindezt köszönhette. Megpróbált rájönni mivel is foglalkozott Georg az élete során, de egyelőre még nem járt sikerrel. Kiment a kertbe és elsétált a garázshoz ahogy azt a leltár is tartalmazta volt egy gépkocsija is. Egy nem is túl öreg Land Rover. Volt néhány kerékpár is de gyermekkora óta nem biciklizett nem állt szándékában újra tanulni.

Mire idáig jutott egy kocsi állt meg az udvaron, ugyanolyan volt, mint a garázsban lévő. Egy házaspár szállt ki a kocsiból és mosolyogva Art felé indult. Art, ha nem ő lett volna talán mosolygott volna páron olyan egyformák voltak mindketten középmagasak voltak és szélük hosszuk egy volt.

- Jó reggelt! -mondták egyszerre Tegerték vagyunk talán a tiszteletes már beszélt rólunk

- Oh igen Art Herty vagyok jöjjenek menjünk beljebb

A házaspár bement a házba és leültek a konyhában, Art látta, hogy valószínűleg itt érzik magukat a legjobban igy ő is ott ült le. Egy ideig szótlanul nézték egymást aztán a nő szólalt meg

- Elnézést de maga nagyon hasonlít Georges úrra

- Igen jómagam is meglepődtem mennyire mikor láttam képét, tudják mi nem ismertük egymást sohasem találkoztunk, igy a későbbiekben hálás lennék ha minél többet mesélnének róla

- Háát az nem lesz könnyű mert igaz, hogy tizenöt éve vagyunk itt, de nem sokat tudunk róla, igen magának való személy volt

- Akkor ebben is hasonlítunk, de nem ezért jöttek, ha elmondanák, hogy mi volt a feladatuk a háznál Herty úrnál, talán meg tudnánk állapodni a jövőbeni folytatásban

-  Én Mary vagyok kezdte a nő, hetente egyszer takarítottam a házban, akkor végeztem a mosást is van gép a picében, ha még nem látta. Minden másnap jöttem megfőztem két napra és bevásároltam együtt az apjukkal kocsival, általában Bristolban mert ott mindent lehet kapni.

- Én Tom vagyok folytatta a férfi én a kertet gondoztam, és segítettem a nehezebb munkáknál az asszonynak. Ha kellet bevittem Georges urat Bristolba, vagy kihoztam ide a vendégeket a vasúttól, de nagyon kevés vendége volt az úrnak.

- Rendben engem szólítsanak Artnak mert bár a nevem Archibald már évtizedek óta az Artot használom. Elsőre azt mondanám, hogy ez a rendszer nekem is teljesen megfelel, később majd talán lesznek változások. De alkalmaznám magukat, ha meg tudunk egyezni. Mennyi volt a fizetésük és hetente vagy havonta kapták?

- A két Tegert egymásra nézett, aztán a nő szólat meg 500 fontot kaptunk ketten hetente

- Nagylelkű ember volt a rokonom, de nem fogok alkudozni, hogy fizette ki önöket?

- Hát pénzbe! - válaszolt Mary csodálkozva

- Úgy érti készpénzbe?

- Úgy hát nekünk nincs is bankszámlánk

- Értem akkor gondolom nem volt szerződésük sem

- Nem kellett az nekünk, meg az úrnak sem

- Ebben változtatni fogunk, csinálunk szerződést és én bejelentem magukat, mint munkavállalókat, lesz társadalom biztosításuk, meg talán egy kis nyugdíjuk is öreg korukra.

- De a pénzt azért megkapjuk?

- Természetesen

- Akkor rendben, mondta a nő, de, látszott rajta nem sokat ért az egészből.

- Rendben akkor tudnának holnap kezdeni?

-Természetesen, hányra jöjjünk?

- Hányra szoktak jönni?

- Hát kilencre

- Az nekem is jó, akkor a holnapi viszontlátásra

- Viszontlátásra Arti úr búcsúztak egyszerre

Már látta, hogy itt új neve is lesz, nem csak új emberei. Mikor elmentek gondolta megkeresi a pincét, amiről Mary beszélt. A ház frontján volt egy komoly faajtó nagy lakattal. Emlékezett az előszobában a kulcsok között logó nagy kulcsra és elment érte. A pince hatalmas volt úgy nézett ki az egész ház alá kiterjedt. Részekre volt osztva. Közel a bejárathoz volt egy irdatlan nagy és régi mosógép, ami ahogy Mary mondta még működött. Egy ajtóval zárt helységben italok voltak, sok és minőségi bor néhány palack whisky és más tömény italok. Art meglepődőtt, és már megint kissé kényelmetlenül érezte magát, bár tudta, hogy ez már az övé, de úgy érezte mintha egy idegen pincéjében járna. Egy biztos volt évekig nem kell italra pénzt költenie. A pince további részeit más alkalomra hagyta. Elege volt a felfedezésből. Fogott egy jó francia vörösbort és úgy döntött eszik valamit mellé.

A konyha is nagy volt hatalmas gáztűzhellyel, és jó nagy hűtővel. A konyhából nyíló kamra lenyűgözte mintha egy tíz tagú család lakott volna itt annyi élelem volt felhalmozva, kolbászok és sonkák lógtak egy rúdról, eddigi életében még soha nem találkozott ilyenekkel. Főzni sem tudott, most minden esetre tört egy darabot az egyik kolbászból és kivitte a konyhában a hűtőben volt tojás, úgy gondolta egy rántottát képes lesz elkészíteni. Ahogy a kolbászt szeletelte furcsa érzése támadt, mintha nézné valaki, Art nem hitt semmiféle transzcendens dologban igy csak megrázta a fejét, és tovább dolgozott. A rántotta végül is sikerült szinte büszke volt magára, de azért örült, hogy holnap jön Mary. Már a végé fele tartott a reggelijének mikor csengettek. A postás jött egy elég nagy halom levéllel. Kölcsönös bemutatkozások után, amiből kiderült, hogy eddig Tom vette át a postát a hivatalban. Megnyugtatta a postást, hogy a továbbiakban is igy lesz átvette a leveleket és a dolgozó szobába vitte őket.

Nagy részük hivatalos értesítés volt a különféle közművek átírásáról. Ezekkel is egy ügyvédi irodát bízott meg, akik bár nem olcsón, de jól végezték a dolgukat. Minden a nevére lett íratva a ház a földterület, és minden közmű szolgáltatás, még a postafiók is, amit az elődje használt. Kapott is egy csomó újságot prospektust, amit a Georg nevére küldtek. Georg láthatóan szívesen foglalkozott a történelemmel és kertészettel. Egy cirkalmasan meg címzett boríték viszont az ő nevére jött, és már három napja a postán hevert. Egy meghívó volt benne ráadásul a mai napra Mr. és Mrs Broslys hívta meg vacsorára, azzal, hogy miután minden bizonnyal nem tudja hol laknak, egyetértése és visszaigazolása esetén kocsit küldenek érte.

Hirtelen nem tudta mit csináljon, de úgy döntött legjobb, ha azonnal felhívja őket és talán megköszöni a lehetőséget és lemondja a meghívást. Felhívta a megadott számot

- Broslys ház! - vették fel a telefont

- Mrs Broslyt keresném

- Mit mondhatok ki keresi?

- Art Herty vagyok, néhány perc csend után határozott női hang szólt bele

- Jó reggelt Mr. Herty Elisabeth Broslys vagyok   nagyon örülök, hogy hívott minket, tudom, hogy csak ma kapta meg a meghívót, de azért remélem elfogadja a meghívást.

- Annyira meglepődőtt, hogy a hölgy előre kivédte a lemondás lehetőségét, hogy megköszönve a meghívást igent mondott.

- Oh nagyszerű mondta a hölgy a telefonba akkor hat órára ott lesz magéért a kocsink, és kíváncsian várjuk.

Mikor letette a telefont egy meglepően egy praktikus dolog jutott eszébe, hogy a vacsoráját megoldotta. Utána közvetlenül az, hogy meg kellene néznie kik is hívták meg. Átment a dolgozó szobába a számitógépéhez mostanában már kevesebbet használta, de régen gyakran keresett rá emberekre, akiket nem, vagy csak felületesen ismert. Már tudta, hogy mennyi mindent meg lehet tudni valakiről, aki nagy valószínűséggel egyszerűen nem is tudja hol hagy, nyomokat a virtuális világban.

Broslysékhoz nem kellett sok idő tulajdonképpen nem is voltak a szomszédjai, elég messze laknak egymástól, a földjeik voltak határosak egymással. A goggle szerint mezőgazdaságból élnek és egy jókora házuk van a falu másik végén. A két felnőt gyermekük már nem lakik velük. Ennyi elég lesz gondolta. Titkon azt remélte talán tőlük többet megtud a rokonáról.

Ha már itt tartunk gondolta és beütötte Georg nevét a gépbe. Még soha nem nézett utána valahogy nem érezte illendőnek. Most viszont nagyon meglepődőtt nem volt találat a névre, tudta, hogy ez szinte lehetetlen, ha csak valaki szándékosan ki nem töröl minden adatot, de még az sem olyan egyszerű. Többször többféleképpen megpróbálta, de nem jutott eredményre, viszont elég sok idejében került, nem értette a dolgot, de fel kellett adnia a próbálkozásokat. Lassan készülnie kellett azt már megnézte, hogy Broslysékhoz keresztül kell menni a falun és ott lesz még egy nyitva tartó virágbolt ott akart virágot venni a háziasszonynak. Telefonon meg is rendelt egy csokrot. Lement a pincében és választott egy jó francia bort a ház urának. Lezuhanyozott és egy kicsit lepihent, a kocsi pontosan érkezett. A sofőr tudta hol a virágbolt átvették a csokrot és néhány perc múlva megérkeztek a ház elé. A háziak kijöttek az ajtóhoz ott várták amig kiszáll a kocsiból.

- Asszonyom ez az öné, nagyon örülök, hogy megismerhetem, Archibald Herty vagyok, de kérem szólítson csak Artnak! Adta át a virágot a ház asszonyának

- Art Herty rázta meg a házigazda kezét ezt önnek hoztam adta át a bort.

- Oh gyönyörű, de nem kellett volna, de mit ácsorgunk itt menjünk beljebb! -mondta az asszony

Elég nagy darab nő volt a már kiismerhetetlen korban, a férje is Malcolm Broslys is nagydarab ember volt, látszott, rajta, hogy sok időt tölt a szabadlevegőn. A ház valóban nagy volt egy a nappaliba mentek, ahol talán még bálokat rendeztek valamikor akkora volt. Nagy kényelmes fotelban kínáltak helyet neki, ők is hasonlókban foglaltak helyet

- Art ugye nem haragszik, ha megjegyzem nagyon hasonlít Georgra. - mondta az asszony

- Semmi gond magam is láttam róla egy képet, igen valóban, bár ami érdekes mi soha életünkben nem találkoztunk, mi több azt sem tudtam, hogy létezik, ezért nagyon keveset is tudok róla reméltem, hogy talán majd önök elmondanak valamit, hogy miféle ember volt.

- Az nem lesz könnyű. -mondta Malcolm tulajdonképpen épp arról beszélgettünk a feleségemmel, mikor hallottuk a halála hírét, hogy szinte alig ismertük, mi ugyan arra gondoltunk, mint ön, hogy talán, mint rokon többet tud róla. Néhányszor volt nálunk vacsorán, és egyszer mi is voltunk nála Mary nagyon kitett magáért. Ugye alkalmazta továbbra is őket? -kérdezte Elisabeth

- Oh igen felelte Art és már megsem lepődött úgy látszik itt a faluban mindenki tud mindent

- Nagyon rendes népek. -mondta az asszony. Visszatérve Georgra azt tudjuk, hogy egyedül élt, legalábbis már néhány éve biztos, és szinte soha nem fogadott vendéget. Tulajdonképpen azt sem tudjuk mivel foglakozott, valójában. A földjeit kiadta bérbe a kertet Tom csinálta bár azt szerette állítólag. És volt egy kutyája azt tőlünk kapta Totó de három éve meghalt szegény. Sokáig szomorkodott utána, de nem akart másikat pedig kínáltunk neki.

- Tudja mi kutyákat is tenyésztünk Boston terriereket! -  mondta büszkén Malcolm. Ismeri őket?

- Nem sajnos soha nem volt kutyám

- Nem baj még lehet, majd később megnézzük őket. -mondta a férfi nevetve Drágám hol van John? fordult a felesége felé, de ekkor belépett az ajtón Art sofőrje és egy kis kocsin italokat tolt maga előtt.

- Mivel kínálhatjuk meg? -harsogott a ház asszonya

- Nem vagyok nagy ivó talán egy sherryt kérnék

- Jó választás erősítette meg a ház gazdája étvágyat csinál én is azt iszom. Akkor én is csatlakozom, mondta Elisabeth és mindenkinek töltött Egészségünkre és a megismerkedésünkre. Mindenki ivott majd Elisabeth megkérdezte:

- És maga Art mivel foglakozott amig dolgozott?

- Könyvelő voltam

- És mindig Londonban élt?

- Igen huszonöt évig ugyanabban a lakásban

- És mindig egyedül?

- Erre nehéz válaszolni, mondta Art meglehetős zavarban, természetesen nem mindig, de már elég régen igen.

- Mert tudja néha mi már azt hittük, hogy Georg a másik oldalon játszik, ha érti mire gondolok – mondta Malcolm  

- Természetesen értem, de nem tudnék rá válaszolni mert ahogy már említettem soha nem találkoztam vele.

- Oh ez csak egy tréfa volt ne is foglalkozzon vele. - mondta Elisabeth és rosszalló pillantást vetett a férjére, inkább amig a többiek jönnek nézzétek meg a kutyákat

- Tényleg jó ötlet jöjjön Art megmutatom őket.

Kimentek házból a ház háta mögött nagykert volt és annak a végében volt a kennel, ahogy közeledtek a kutyák egyre hangosabbak lettek, és Malcolm egyre lelkesebb. Mikor odaértek Art legalább húsz kutyát látott számára látszólag egyformákat kistermetű nagyon kedves külsejű kutyák voltak és mind ugrált csaholt ahogy Malcolmot meglátta.

- Mind Boston terrier tulajdonképpen amerikai fajta Angliában a miénk a leghíresebb tenyészet , egy nagyobb ketrecre mutatott amiben legalább hat kutya volt ők a törzsállomány mondta Malcolm valamennyien több díjat is nyertek ,mert versenyekre járok velük tette hozzá büszkén. Ők a jövendő sztárok mutatott megy másik ketrecre, ahol szintén volt vagy nyolc kutya. Ők pedig azok, akik gazdát keresnek, vagyis hát őket eladjuk. A ketrecben legalább tizenöt különböző nagyságú kiskutya csaholt. Hamar elkelnek pedig nagyon megszűrjük kinek adunk el belőlük.

- Önnek például szívesen adnánk egyet

- Mondtam már sohasem volt még kutyám nem biztos, hogy ideális gazda lennék

- Várjon egy kicsit kiengedem őket

Kinyitotta a ketrec ajtaját és a kiskutyák egymás hegyén hátán kirohantak. Körbe szaladgáltak őket, majd nagy futásba kezdtek a kertben, csak egy maradt Art lábánál ráfeküdt a cipőjére és boldogan hatalmas szemekkel nézett fölfelé.

- Tessék kiválasztotta magát mindig igy csinálják megérzik kiválasztják a gazdájukat látja a többit nem érdekli csak őt. Ha nem viszi el sokáig szomorú lesz, aztán egyszer talán választ mást, vagy itt marad nekünk.

Megnézzük, hogy hívják felvette a kiskutyát, megnézte a nyakán lévő szalagot majd hitetlenkedve csóválta a fejét. Tudja, hogy hívják?

- Nem honnan tudnám

- Archie.-mondta Malcom és átadta neki a kiskutyát aki boldogságos szemekkel nézett rá és jól arcon nyalta. Nézte a kis állatot és már tudta, hogy vesztett nem tudja itt hagyni, ennyi szeretet nagyon régen sugárzott rá, mint ennek a kis lénynek a szeméből.

- Nyert Malcolm megveszem

- Félreértett nem eladni akarom magának csak odaadni, mert tudom jó gazdája lesz, de hogy ne érezze magát kínosan a felszerelését, amit adunk vele kifizetheti az  100 font lesz. Majd holnap átviszem őt magához a holmijával együtt.

- Köszönöm.

- Malcolm elővett egy sípot és belefujt Art semmit nem hallott, de a kutyák visszajöttek és bementek a ketrecbe, kaptak vizet meg egy kis száraz kaját. Kutya síp mondta Malcolm mi nem halljuk, de ők igen. Archie külön ment a többiektől és lefeküdt.

Visszamentek a házba de Art még mindig a kiskutya szemét látta, örült neki.

- Artot kiválasztotta egy kutya nem fogod elhinni, hogy hívják Archie, holnap átviszem hozzá. -újságolta a hírt Malcolm a feleségének.

- Hihetetlen gratulálok akkor mindig kapcsolatban maradunk mert mi követjük a kutyáink sorsát azt tudnia kell

- Nem probléma mindig szívesen látom önöket

- Majd szaván fogjuk, de most engedje meg, hogy bemutassam a többieknek

- Balckmore tiszteletest már ismeri ő Sarah a felesége, Ők itt Woolstockék Jeremy és Jane övék a fogadó és az ivó a faluban, és még vagy négy a környéken

Art nem volt az a nagy társasági ember ezt eddig is tudta, de a klubban ahová néha elment tiszteletbe tartották a szokásait. Ez itt vidéken egész más volt, mindenki elég nagydarab volt főleg hozzá képest, még az asszonyok is, és mindenki feltűnően hangos. A vacsorára nem lehetet panasza mert minden nagyon ízletes volt annak ellenére, hogy más konyhához volt szokva.

A társalgás viszont meglepte olyan kérdéseket tettek fel, amiket ő maga soha nem kérdezett volna, senkitől. Volt -e felesége, vannak -e gyerekei. Talán a legerőszakosabb a kocsmáros volt, amikor Malcolm azt a bort kínálta körül, amit Art hozott neki.

- Igen Georges borai nagyon jók voltak, -mondta mikor Art szabadkozva mondta az érdem nem az övé a bor a picéből van ő csak örökölte. Mindig mondtam neki, hogy néhányat érdemes lenne árverésre bocsájtani.Mert bor árveréseket is tartunk, gondolom még nem hallott róluk

- Valóban nem egyszert talán átjöhetne felmérni a pincében rejlő lehetőségeket, próbált tréfás lenni Art

- Oh amikor csak akarja csak szóljon és már ott is vagyok lelkesedett Jeremy

- Megbeszéljük. -mondta Art

A vacsora végén a tiszteletesék vitték haza-

- Gondolom kicsit szokatlanok voltunk magának. - mondta Sarah

- Nem tagadom igen, magam kicsit visszahúzódóbb vagyok