Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az emír kincse

2015.05.05

Angliai utazás

Az Omega városi irodája Moszkva belvárosában a Serfőzők utcájának egy kis mellékutcájában volt a kétemeletes XIX századi épületet egy gazdag kereskedő építette a forradalom után különböző hivatalok voltak benne.  Utoljára egy afrikai ország követsége volt. Miután a követség megszűnt ők kapták meg 99 éves használatra. Az épület műemlék ezért kívülről nem nyúlhattak hozzá, de belülről igyekezték visszaállítani az eredeti állapotokat.

A földszinten a valamikori bálterembe tárgyalót rendeztek be a szintén ott lévő konyhát felújították és működtetik is. Az emeletre lenyűgöző lépcső vezet fel, aminek a végén két hatalmas kínai váza áll szépen megmunkált tartókon. Jobbra a titkárság van és az igazgató irodája balra még nyolc kisebb iroda. Már húsz éve vannak itt, de legalább őt évig tartott a felújítása az épületnek.

Az Omega tulajdonosa és igazgatója Ravsan Dzsurajev az irodájában ült, a középmagas összes hajú férfin jól ált a divatos kasmír öltöny. Élvezte a ritkán adódó néhány szabad percet, újságot olvasott hiába volt az internet ő még az igazi papír újságokat szerette most is azokat nézegetve hétvégi programot tervezett a családdal. Ez is új volt számára, bár már majdnem ötven éves volt, de csak négy éve hogy nős. Igaz mindjárt lett két fia is, akiket a felesége hozott a házasságba a fiúk 14 és 17 évesek voltak nem volt könnyű számukra is érdekes programot találni.

A titkárnője telefonja zavarta meg:

- Főnök Scserbakov az egyesen.

A katonaiskolában még Feketének hívták az üzbég származásából adódó sötétebb bőre miatt, később a katonák Tanknak becézték, mert bár nem volt túl nagydarab erős volt, mint egy tank, most Főnöknek szólítják.

A hívó Scserbakov az FSZB tábornoka volt ő hozta létre a KGB felszámolása idején az Omegát a régi megbízható embereiből a cég ma is az FSZB nem hivatalos szervezete.

- Üdvözlöm tábornok, hogy érzi, magát miben lehetek a segítségére?

- Jól vagyok köszönöm Ravsan átküldtem egy anyagot rövidesen odaér, úgy néz ki Londonba kéne valakinek utazni. Történt ott egy gyilkosság, aminek orosz állampolgár volt az áldozata ez eddig szokványos, de kiderült a papírjai hamisak hivatalosan lehet, hogy kínos lenne, ezért kérlek, intézkedjetek. –

Ravsan szinte látta maga előtt az ősz tábornokot, aki undorral forgat egy csomó papírt az asztalán, valamikor a KGB maga intézte volna a dolgot, de a mai „demokratikus” időkben, nem szeretnek kényes ügyekkel foglalkozni.

- Értettem, ahogy az anyag megérkezik, elkezdünk dolgozni az ügyön, ha valami érdekes, lesz, jelentkezem.

- Köszönöm Ravsan és várom a híreket. - tette le a telefont a tábornok

Anyagot várok a tábornoktól szólt ki a titkárnőnek Ravsan

 Köztük még a régi módi kézbesítés volt a szokásos ezt nem lehetett lehallgatni vagy feltörni. Egy óra múlva már az asztalán volt a vastag boríték. Felnyitotta és nézegetni kezdte az átküldött anyagot.

 Az angol rendőrség egy szállodai szobában holtan talált egy negyven év körüli férfit. A férfit halála előtt megkínozták majd megfojtották. Orosz útlevelet találtak a csomagjában mely szerint egy hete tartózkodott Londonba. Az angol rendőrség orosz segítséget kért az útlevélosztály megállapította, hogy az útlevél hamis.

A rendőrség az FSZB hoz továbbította az ügyet a tábornok meg átküldte nekik. Nyilvánvaló volt, ha többet akarnak tudni Londonba, kell utazni.

Kiment a titkárnőjéhez Tatjána Londonba utazunk mondta, és átadta neki a kapott anyagot.

- Mikor? - kérdezte Tatjána csillogó szemmel gyönyörű fekete hajú harminc körüli nő volt kevesen tudták róla, hogy fekete öves take- wandó bajnok, erről sok önjelölt rajongó tudna mesélni.

- Amilyen gyorsan el tudod intézni

- És mennyi időre?

- Egy hét gondolom elég lesz, az anyagba megtalálod, miért megyünk, vedd fel a kapcsolatot az ottaniakkal, ott van minden adat és a te angolod sokkal jobb, mint az enyém- tette hozzá mosolyogva.

- Rendben intézem

Egy hét múlva Hétfőn érkeztek Londonba. A szállodából hívták fel a számot, amit az átadott anyagban találtak. Scott hadnagy jelentkezet mikor elmondták miért jöttek nagyon örült, már egy hete várjuk magukat mondta. Rögtön felajánlotta, hogy értük jön a szállodába. Egy órán belül meg is érkezett, magas szőke fiatalember volt úgy viselkedett mintha nagyon el lenne késve valahonnan.

A kölcsönös bemutatkozás után a kocsiba ültette őket látszott rajta, hogy úgy gondolja a vén pasi elhozta a titkárnőt egy kis kirándulásra. Ravsant maga mellé ültette Tatjanának a hátsó ajtót nyitotta ki.

Mikor elindult azonnal ismertetni kezdte az ügyet:

- Tíz napja találtuk meg egy szállodában, nagyon csúnyán elbántak vele az biztos, régen láttak ennyire szétszabdalt testet hadarta. A szállodai alkalmazottak vették észre az esetet, mert nem vette fel a telefont. Értik, amit mondok? - kérdezte hírtelen

Tatjána igen választékos angolsággal válaszolt - természetesen értem bár nagyon hadar, gondolom Ravsan is érti, de ha nem én mindig fordítok neki.

- Szépen beszél angolul!- mondta a hadnagy láthatóan zavarban volt

- Akkor mégsem volt hiába az a hat év Oxford nevetett Tatjána

- Oxfordban végzett? - kérdezte csodálkozva a hadnagy

- Ó igen tulajdonképpen ügyvéd vagyok, csak jelenleg nem praktizálok

- Értem és elnézést kérek félre értettem valamit-

- Ne aggódjon, emiatt nem ön az első általában azt hiszik, hogy Ravsan cipeli magával a buta libát, de valójában én rángatom magammal ezt a morgós medvét. - nevetett Tatjána

Közben megérkeztek a híres Scotland Yardra Ravsánék először jártak a filmen már többször látott épületben.

David a szokásos rohanással vezette őket egy tárgyalóba majd hamarosan megjelent egy idősebb ősz hajú férfit kisérve. Spencer parancsnok mutatta be a férfit, aki meglepetésükre oroszul szólalt meg kicsit, lassan de pontosan beszélt:

- Üdvözlöm, önöket Londonban sajnálom, hogy egy ilyen sajnálatos esemény miatt kell találkoznunk, ugyanakkor örülök is, mert fiatal koromból szép emlékeim vannak az önök nagyszerű országáról. De javaslom, folytassuk angolul, mert fiatal kollegám unatkozni fog.

Szóval beszéltem az FSZB megfelelő embereivel, akik felhatalmaztak, hogy az üggyel kapcsolatos minden tájékoztatást, adatot, tárgyat átadhatok önöknek.

- David legyen, szíves hozza be az anyagokat. - szólt a parancsnok és talán teákat is kérnénk. - tette hozzá

A hadnagy egy dobozt, egy bőröndöt és fotókat tett az asztalra ez minden, amit a szobában találtunk, természetesen minden dokumentálva van a fényképeken.

Akkor nézzük mondta Ravsan és a fotókért nyúlt az áldozat negyven év körüli férfi volt barna bőrű inkább keleti típus, mint orosz. A papírjai szerint Szverdlov Ivan Alekszejevics Tomszki lakos, de azt már tudták, hogy az útlevél hamis.

A dobozban rengeteg kisebb papírdarab volt a fényképek szerint ezek szét voltak szórva a szobában a test mellett.

Az áldozatot láthatóan megkínozták és mintha kibelezték volna a has is fel volt nyitva.

- Nagyon kerestek valamit nála. - szólalt meg Ravsan

- Mi is így gondoltuk, de fogalmunk sincs, hogy mit – mondta a parancsnok

Közben Tatjána a papírokat rakosgatta össze, nézd Ravsan ez egy vonatjegy Taskent – Moszkva, ha jól látom első osztály. Ravsan is megnézte valóban a jegyet láthatóan három hete használták.

- Tehát a barátunk feltehetően üzbég volt, lehet, hogy drogot kerestek nála?

- Tudják mit csinált, amíg itt volt találkozott valakikkel, vagy ment valahová? –kérdezte Ravsan

A King Cross szállodába lakott a szobát egy hétre vette ki és előre ki is fizetették vele, mert nem volt hitelkártyája. A recepciósok szerint alig beszélt angolul, de többet nem igen tudtak mondani, ez egy igen forgalmas szálloda nem igazán figyelik a vendégeket.

- Ha azért vették észre, mert nem vette fel a telefont akkor valaki telefonált neki nem?- mondta Tatjána

A Spencer megsemmisítő pillantást vetett a hadnagyra és csak annyit mondott azonnal utánanézünk.

Közben Tatjána újabb papírdarabokat rakott össze ez valami postai nyomtatvány adta oda Spencernek a darabokat, de nem igazán tudom, hogy mi. Spencer maga elé rakta a darabokat összerakta ez egy postai feladóvevény valamit feladott, érdekes hogy saját magának a szállodai címre.

- Régi trükk mondta Ravsan feladok valamit a saját nevemre azt a kézbesítésig a posta őrzi, ha nem veszik, át visszakerül a postára, és ott még egy ideig őrzik. Lehet, hogy még a szállodába van a küldemény.

Közben a hadnagy is visszajött egy régiségkereskedő hívta itt 

Közben a hadnagy is visszajött egy régiségkereskedő hívta itt a címe.

- Akkor menjenek mondta a parancsnok, sokat segítettek mondta remélem, jutnak valamire.

Először a régiségkereskedésbe mentek egy zsúfolt kis üzlet volt a belvárosban az idős tulajdonos indiai vagy pakisztáni volt. Mikor bemutatkoztak és elmondták miért jöttek nagyon örült nekik.

- Jó hogy jöttek uraim már napok óta próbálom elérni Szverdlov urat, de nem kapcsolják és nem is mondanak semmit.

Tatjána a hadnagyra nézett kérdezhetnék én a hadnagy csak bólintott, a viselkedése már teljesen megváltozott látta, hogy a vendégek értik a dolgukat.

- Mikor volt itt Szverdlov úr?- kérdezte

- Pontosan meg tudom mondani lapozott egy nagy könyvben a tulajdonos tudják, mindent feljegyzek itt is van tíz napja

- És mit akart?

- Ó hát, mint általában mindenki sajnos nem venni, eladni

- Mit akart eladni?

- Egy régi miniatúrát én azt gondoltam perzsa tudják mi a miniatúra kérdezte hírtelen az öreg David arcát figyelve

- Mi tudjuk biztosította Tatjána

- Nos, nem igen tudtam beszélni az úrral, azt mondtam neki meg kell vizsgáltatnom egy szakértővel utána tudnom kell, hogy hogy került hozzá és csak utána tudnám megvenni. Nem vagyok biztos benne, hogy értette, de azt mondta itt hagyja, és ha jó van még több is. Megmondta hol lakik és megígértem, hogy telefonálok.

- Megnézhetnénk, amit hozott?-

- Természetesen mindjárt hozom!-

Az öreg hátra ment az üzletbe és rövid idő múlva visszajött egy nagyobb képeslap nagyságú képpel, ami fehér papírkeretbe volt foglalva ez az adta át Tatjánának. Mindhárman érdeklődéssel nézték a képet, amin sűrűn díszített keretben egy gyönyörű kalligrafikus írás látszott.

- Ez Allah egyik neve!- mondta Ravsan 

- Ó tehát ön is muszlim?- nézett rá csodálkozva az öreg

- Inkább csak tanulmányoztam az írást. - mondta Ravsan

- És mit tett ezután ellenőrizte a képet?

- Az rögtön látszott, hogy régi és nagyon igényes munka,el tudom olvasni én is, de nem vagyok szakértő ebben ezért áthívtam egy perzsa kollegámat, mert ő jobban ért ezekhez,mint mondtam azt hittem perzsa, de a barátom szerint inkább üzbég. Ami még rosszabb fordította meg a képet az öreg itt van egy pecsét a barátom szerint ez egy türkmén múzeum pecsétje. Így vissza akartam adni, mert nem veszek lopott tárgyakat. Ezért akartam beszélni vele.

- Ha önök itt vannak, gondolom, az emberünk bajban van

- Így is mondhatjuk, elmondta a barátjának honnan van a kép?-

- Ó igen megmondtam, hogy hol lakik, nem kellett volna? - nézett ijedten a tulajdonos.

- Talán jobb lett volna! Hol van ez a barátja?

- Ó itt van ebben az utcában egy sarokkal feljebb Ahmed Koravinak hívják.

- Rendben köszönjük, talán meglátogatjuk, a képet lefoglaljuk és elvisszük. Sokat segített további szép napot

Kimentek az üzletből és jelentőségteljesen néztek egymásra.

David beszállt a kocsiba és telefonált, mikor beszálltak a kocsiba láthatóan kicsit zavarban volt, de azért belekezdett:

- Spencer parancsnok, véleménye szerint innen már ez egy belső ügy, amelynek nyomozása a mi dolgunk, és legnagyobb sajnálatára önök nem vehetnek részt benne. Megkért, hogy nevében is köszönjem meg az értékes segítségüket, és vigyem önöket vissza a szállodába. –

- Teljesen érthető mi is köszönjük, nagyon érdekes volt együttműködni önökkel. - mondta kifogástalan udvariassággal Tatjána

David arcán látszott a megkönnyebbülés. - akkor indulunk is mondta

- Beugorhatnánk útközben a King Crossba hátha ott van még a küldemény, amiről beszéltünk? – kérdezte kedvesen Tatjána

- Természetesen

Megálltak a szálloda előtt Tatjána bement ők a kocsiba maradtak. Mikor kijött és beszállt a kocsiba és azt mondta nem volt itt semmi, közben a táskájára ütött, de ezt csak Ravsan vette észre.

- Ha előkerül, maguk után küldjük mondta David

- Előre is köszönjük. –

A szálloda előtt elköszöntek egymástól. David elhajtott ők felmentek a szobájukba.

A szobáik egymás mellett voltak. Mikor oda értek Ravsan megállította Tatjánát:

-  Figyeld zölden ég a zár jelzője vannak a szobában. -

- Talán takarítanak mondta Tatjána ne légy paranoiás. -

- Lehet, hogy igazad van, de azért bemegyek veled. -

 Neki volt igaza a takarítónő egy nagydarab durva arcú férfi volt gúnyosan mosolygott mikor beléptek:

- Na, mi van öregfiú hazakísérted a kislányt? Gyorsan tedd fel a kezedet fogott pisztolyt Ravsanra, te meg kislány gyorsan add ide a táskádat. –

Láthatóan a nő részéről nem várt semmiféle ellenállást, nem tudta mennyire elszámította magát Ravsan nyugodtan feltette a kezét viszont Tatjána teljes erőből állon rúgta a férfi, aki hátrazuhant és annyira meglepődött, hogy néhány másodpercig mozdulatlan maradt, ez elég volt arra, hogy még egyszer állon rúgja most már viszont tényleg elájult. Ravsan letette a kezét és a fekvő férfihez lépett a zsebéből kivette az iratait a nevéből ítélve perzsa lehet mondta. Lépéseket hallottak a folyosóról hátra léptek az ajtótól egy hasonló alkatú ember lépett be és mondott valamit egy olyan nyelven, amit Tatjána nem de Ravsan értett, de nem akart társalogni inkább nagy erővel állon vágta a férfit, aki bezuhant a szobába. Mondtam, hogy irániak.

- Mit csináljunk velük?- kérdezte Tatjána

- Semmit van nálad bilincs?

- Hogyne én készültem igaz műanyag, de jó lesz. –

Odabilincselték a két ájult embert az ágyhoz.

- Most gyorsan pakoljunk és menjünk.

Összepakoltak kifizették a szobákat és kimentek a repülőtérre foglalásuk nem, de szerencséjük az volt két óra múlva indult egy gép Moszkvába és az első osztályon volt még hely.

Indulás előtt még felhívták Davidot megköszönték a segítségét és mondták neki, hogy egy kis ajándékot hagytak neki a szállodába menjen érte.

Moszkva

Másnap reggel Ravsan tájékoztatta a tábornokot, aki meg köszönte a segítséget, majd kérte, hogy most már folytassák az ügyet.

Tatjána hívott egy szakértőt, aki ért a miniatúrákhoz. Andrasnyikov professzor legalább hetven éves volt hosszú ősz szakállal, de kora ellenére fiatalosan mozgott. A professzor leült a nagy tárgyaló asztalhoz elővett egy nagy könyvet és egy nagyítót.

- Na, mit szeretnének nekem mutatni?- kérdezte kíváncsian

Tatjána elővette a miniatúrát, amit a régiségboltban kaptak és kinyitották a borítékot ahol még tizenöt hasonlót találtak.

A professzor felvette a képet majd gyorsan átnézte a többit, majd elkezdett a könyvben lapozgatni az egyik oldalnál megállt. Kinyitotta a könyvet és megmutatta nekik itt van valóban a könyvben ott volt a miniatúra fényképe.

- Nos, kedveseim a helyzet a következő ez a könyv a Türkmén Népköztársaság nemzeti múzeumának tárgyait tartalmazza, természetesen még a Szovjetunió idején adták, ki de gondolom nem sok minden változott az óta ebben a témában. Tehát ezek lopott múzeumi tárgyak ez biztos.

De nem örülhetünk, hogy a kérdés meg van oldva, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nagyrészük másolat, de ugyanakkor mindegyiken rajta van a múzeum pecsétje.

Nézzük például ezt az ominózus példányt, amit az emberünk mintaként odaadott. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez például hamisítvány.

- Hogy honnan tudom? Nézzük meg mit ír róla a leltár:

-  Allah mindenható feliratú selyemfestmény amulett tartóban vélhetően a XVI századból.

- Nem tudom, mit tudnak ezekről a dolgokról?

- Nem sokat!- mondta Ravsan

- Gondoltam nevetett a professzor nem sok ember foglalkozik ezekkel. Tudniuk kell, hogy ezeket a gyönyörűen hatalmas türelemmel készített festménykéket annak idején amulettként hordták a nyakukban a gazdag emberek, mert szegény ilyet nem engedhetett meg magának egy kis ezüst tartóban, ami leginkább olyan volt, mint egy mai szivartartó.

Ami a kérdés ez igaz, hogy papírból van, és az eredeti selyemre van festve, de nagyon szép munka az ilyeneket nem könnyű hamísítani a rengeteg apró részlet miatt, sok idő kell hozzá és kell az eredeti is, mert fényképről szinte lehetetlen ilyen minőségben meg festeni.

Tehát a mi gondunk, hogy készült, hol készült, hol az eredeti?

Azt hiszem, ezekre csak a helyszínen kaphatnak választ.

- Értem mondta Ravsan és velünk tudna jönni a helyszínre?

- Fiacskám, ha elvisztek, az egyik legboldogabb ember leszek a világon utoljára harminc éve voltam ott.

- Köszönjük, professzor úr akkor készülődjön, mert szerintem mi egy héten belül indulunk.

Ravsan tudta, ha Türkmenisztánba bármit is gyorsan akar intézni közvetlenül az elnökhöz, kell fordulni ez nem jelentett gondot, mert az Omega őrizte az elnököt és a családját. Az őrök vezetőjét hívta. Ott már este volt ilyenkor már valószínűleg nincs szolgálatba gondolta. 

- Üdvözöllek főnök mi újság?

- Meglátogatnálak Medve, de úgy kéne, hogy az elnök hívjon meg. Mondd, meg neki beszélni szeretnék vele. Egy olyan bűncselekménybe futottunk bele Londonban, aminek az áldozata valószínűleg türkmén és a türkmén Nemzeti Múzeumból származó tárgyakat akart eladni. Azt hiszem, négyen mennénk.

- Értem főnök és intézkedem, nem kell mondanom mennyire, örülök, hogy jöttök! Megkérdezhetem, kik jönnek? 

- Még nem tudom, de tudom, mit akarsz kérdezni Tatjána is jön az biztos.

Medve nevének megfelelően csak morgott valamit és gyorsan letette a telefont.

Két nap múlva reggel Tatjána szólt neki:

- Ravsan a türkmén nagykövetségről Togibajev úr keres

- Rendben kapcsold.-

- Személyesen van itt  

- Hmm, akkor küld be

Felállt és az ajtó felé indult

- Szalem Alejkum Togibajev úr mondta a belépő vendégnek üzbégül már ismerték egymást Togibajev, aki első helyettes volt a követségen nemzetiségileg üzbég volt.

- Alejkum Szalem! Dzsurajev úr elnézést, hogy így magára törtem bejelentés nélkül, de okom volt rá.

- Ravsan csak legyintett semmi gond a barátainkat mindig örömmel látjuk mondta

Leültek a kis tárgyaló asztalhoz teát kérdezte Ravsan?

- Örömmel elfogadom

- Család gyerekek? Kérdezte Ravsan

- Köszönöm hála Allahnak rendben vannak

- És önöknél?

- Köszönöm nálunk is minden rendben van

Ezek a mondatok kötelezőek, amikor két üzbég találkozik.

- Akkor most engedje meg, hogy megkérdezzem, miben lehetek a segítségére?

- Nos, elnökünk kívánságát közvetítem, szeretné, ha mielőbb felkeresné őt Ashabadban a kollegáival.

- Értem gondolom, hogy miért azt nem tudja elmondani

- Valóban erről nem tájékoztattak a feladatom csak az üzenet átadása és a csoport utazásának megszervezése, mert természetesen a mi vendégeink lesznek.

- És mikor kellene indulnunk?

- Togibajev elmosolyodott a mielőbb az elnöknél általában az azonnalit jelenti természetesen a lehetőségeket figyelembe véve. Megkérdezhetem, hányan lesznek?

-  Négyen utaznánk, lévén ma Péntek legyen ez az azonnal Hétfőn rendben lesz így?

- Rendben Hétfőn délelőtt tíz órakor indul, egy gép Ashabadban a jegyek a repülőtéren lesznek, Ashabadban már várni fogják önöket.

Az én feladatom véget is ért, nagyon örülök, hogy megismerhettem és jó utat kívánok állt fel Togibajev.-

- Enyém volt az öröm, mindig örülök, ha segíthetek az elnök úrnak. - nyújtott kezet Ravsan.

Kiment az irodából és mosolyogva azt mondta:

- Tatjana Hétfőn Ashabadba utazunk -

- Értem mondta a nő is mosolyogva. Ki jön még kérdezte?

- Mi ketten Tyihon és a professzor-

- Akkor Medve boldog lesz, találkozik az öcsikével!

- Szerintem másnak is örülni fog!

- Ne gonoszkodj- jött zavarba a nő

- Én magamra gondoltam nem tudom te kire? –nevetett Ravsan

- Na, jó ezt hagyjuk mondta Tatjana nekem van dolgom az utazással?

- Nincs, csak értesítsd a többieket, a többit ők intézik, Hétfőn reggel kilenckor a reptéren kell lenni.

A hétvégét a családdal töltötte nem is gondolt az utazásra. Hétfőn reggel már fél kilenckor már mindenki kint volt a repülőtéren a jegyek már várták őket.  A VIP váróba kísérték a kis csoportot kaptak teát és megnyugtatták őket, hogy majd 

jönnek értük, ha be lehet szállni. A VIP váróterem megszabadította őket a repülőtér nyüzsgésétől, itt csend és nyugalom volt kényelmes fotelokban ülve lehetett várakozni.

Ennek az útnak különböző okokból mindenki örült. A professzor boldog volt, hogy harminc év után még egyszer eredetiben megnézheti szeretett miniatúráit. Tyihon a százhúsz kilós óriás, akinek a beceneve Mackó volt, mert ott volt a bátyja a még nagyobb Medve, akivel már három hónapja nem találkozott.  Tatjána talán ugyanezért bár ezt soha senkinek nem ismerte volna be.

Nem sokára beszálláshoz szólították, őket az első osztályra kísérték és udvariasan átadták az utaskísérőnek, a kis csapatot, aki a helyükre vezette őket. Ravsan és Tyihon ismét megállapította, hogy igenis vannak szép türkmén lányok, akármit is mond Medve. A repülés kényelmes volt még aludtak is egy keveset.

 

Ashabad

Mikor megérkeztek a gép lábánál két sötét öltönyös úr várta őket elkérték a csomagjegyeket majd a VIP várón keresztül minden formaság nélkül egy fekete Mercédeszhez vezették őket. Érdeklődéssel nézték az új hatalmas épületeket a város gyorsan fejlődött, olyan, mint Asztana csak emberek nélkül gondolta Ravsan de nem mondta ki. Tudta a kísérők mindent jelentenének. Ravsan utálta a basi rendszerét, de az elnök valamiért bízott benne és már évek óta ők a személyes testőrei. Ezt a kapcsolatot az FSZB is nagyon fontosnak tartotta, mert a hivatalos kapcsolatok nem nagyon működtek az országgal.

A szállodába érve bevitték a csomagjaikat és közölték Ravsant az elnök úr várja, csak gondolják, át akar öltözni. Ravsan végig nézett magán és csak annyit mondott – Valóban.

A ruhája ugyan elegáns volt, de tudta itt csak a sötét ruha és a fehér ing elfogadott öltözet. Felment a szobájában, ami valójában egy lakosztály volt és átöltözött. Néhány perc múlva ismét az utcán volt a kísérői már várták beszálltak és indultak az elnöki palota felé.

A palotánál a kísérői elbúcsúztak és átadták őt az őrség parancsnokának. Az itt szokásos motozás után egy tárgyalóba kísérték és kérték, hogy foglaljon helyet és várakozzon. A tárgyaló nem volt túl nagy, de mint a palota összes helysége dúsan volt aranyozva. Közepén egy nagy kerek kézi szövésű szőnyegen állt az ovális tárgyaló asztal hat székkel. Leült és várakozott. Miután ők tervezték a palota biztonsági rendszerét is tudta, hogy ez a szoba teljesen árnyékolt lehallgathatatlan.

Néhány perc múlva kinyílt az ajtó és belépett Nyíjazev elnök. A középmagas kicsit kövérkés elnök alig változott négy év alatt, talán még fiatalabbnak is nézett ki. Persze Ravsan tudott a gyógyszerekről meg a sebészekről, akik közre működtek ebben.

Öltönyén látszott, hogy a legjobb kasmír gyapjúból készült. Kevesen tudták, hogy Ravsan is szerette a szép ruhákat és ő maga is ha csak tehette jó anyagból készült és tökéletes szabású ruhákban járt.

Most már erre Moszkvában bőven volt lehetőség, de ezt a különleges kasmírt csak itt gyártják, sajnos csak feketében.

Ravsan felállt, köszönni akart, de az elnök megelőzte:

- Ravsan Dzsurajev üdvözlöm ismét nálunk. – mondta az elnök üzbégül

Talán üljünk le mondta az elnök a székekre mutatva közben teát és gyümölcsöt tettek az asztalra

- Család gyerekek, örömmel hallom, hogy megnősült. -

- Köszönöm elnök úr minden rendben van megtisztelő, hogy figyelemmel kíséri az életem. -

- Figyelünk a barátainkra ez természetes.

- Remélem elnök úr önnél is minden rendben van. -

- Köszönöm Ravsan minden a legnagyobb rendben a népem szeret és ez nekem elég. Egyébként is maga az első, aki tudna bármilyen bajról. - mondta nevetve az elnök. De gondolom nem azért kérte a találkozót, hogy ezt megtudja. –

- Sajnos elnök úr valóban nem. Egy elég kellemetlen dolog miatt kértem a találkozót. Engedelmével ismertetném az ügyet. –

- Figyelmesen hallgatom. –

- Ravsan röviden összefoglalta az eddigi eseményeket és megmutatta a magával hozott anyagokat. –

Az elnök figyelmesen átnézte az anyagot, hosszasan nézegette a miniatúrákat majd megszólalt:

- Először is köszönöm, hogy közvetlenül hozzám fordult. Ez valóban egy nagyon kellemetlen történet és sajnos szélesebb értelembe vett családom tagjait is érinti. Ravsan arcán meglepetés látszott, de az elnök folytatta tudja a múzeum igazgatója anyai ágon unokatestvérem, de ez nem akadályozhatja az ügy tisztását, tette hozzá azonnal. Az elnök megnyomta az asztal alatt lévő csengőt. A csengő hangját nem hallották, de azonnal megjelent egy ezredes:

- Jelentkezem Elnök úr

- Azonnal kéretem Nogibajev urat a múzeum igazgatóját és a biztonsági szolgálat vezetőjét.

A szolgálat vezetője néhány perc múlva megérkezett a középmagas negyven év körüli ember tábornoki egyenruhát viselt és egy kicsit hasonlított az elnökre

- Ravsan engedje, meg hogy bemutassam Nogibajev tábornok urat mondta oroszul az elnök Ravsan meglepett arcát látva hozzátette igen ugyanaz a család és a tábornok úr nem beszél elég jól üzbégül. - tette hozzá mosolyogva. -

A kölcsönös bemutatkozás után leültek és az elnök szó nélkül Nogibajev elé tette a Ravsan által hozott papírokat. A tábornok szó nélkül olvasni és nézegetni kezdte őket

Az elnök várt néhány percet aztán megkérdezte:

- Mit tud erről mondani?

- Nem túl sokat elnök úr azon kívül, hogy mi tudjuk ki az áldozat.

- És ki az?

- A neve Izmailov Nurszultán Magomedovics köztörvényes bűnűző. Egy körülbelül egy hónapja elkövetett gyilkosság miatt kerestük és feltételeztük, hogy elhagyta az országot.

És hogy juthatott ezekhez a dolgokhoz egy ilyen ember?

Azt csak feltételezni tudom, de szerintem az utolsó bűncselekménye során. Az elkövetés után az embereim nem találták az indítékot. Megöltek, egy idős embert néhány méterre a mecsettől a fegyvert egy kést megtaláljuk néhány méterrel arrébb az elkövető ujjlenyomatával. Izmailov az elkövető egy kisstílű tolvaj, akinek eddig erőszakos bűncselekménye nem volt.

 Most az a véleményem hogy tőle vehette el ezeket a képeket. Ugyanis idős ember Szultanov Umed Alimovics valamikor a múzeumba dolgozott, mint restaurátor, egyébként a fia még most is ott dolgozik.

- Már csak az a kérdés, hogy jutottak az idős emberhez a képek. - szólt közben Ravsan

Arra talán az igazgató úr tud majd válaszolni mondta az elnök a belépő idős férfira mutatva.

- Ravsan engedje, meg hogy bemutassam Nogibajev urat a múzeum igazgatóját. Foglaljon helyet Ahmed ake! - mondta az időseknek járó tisztelettel az elnök.

- Tábornok ismertesse Ahmed akéval az eseményeket addig mi Ravsannal teázunk

Amíg a teáztak a tábornok türkménül és elég gyorsan elmondta a történetet a nagybátyjának.

Az idős ember figyelmesen hallgatta a történet és egyre idegesebb lett. Mikor a tábornok befejezte az elnök kérdően nézett rá.

- Nos ake mit tud mondani erről az ügyről?

Az idős ember, lassan de nagyon szépen beszélt oroszul, szinte még a déli akcentust sem lehetett érezni a beszédjén.

- Nagyon kellemetlen elnök úr és meg kell mondanom elég érthetetlen is számomra a dolog. Először is a képek, amiket az illető elrabolt másolatok nagyon jók, de másolatok. Umed  Szultanov valóban nálunk dolgozott, de már vagy húsz éve nyugdíjban volt. Az egyik legtehetségesebb másoló volt, akivel találkoztam. Tudniillik a miniatúrákat mindig is másolták az eredetieket nagyon ritkán állítottuk ki.

Ugyan is néha szükség volt arra, hogy más múzeumoknak adjunk belőlük néha bemutatásra ilyenkor mindig a másolatok utaztak. Az eredetiek nálunk vannak, legalábbis nagyon remélem.

Mikor látta utoljára az eredeti példányokat?- kérdezte Ravsan

Nehéz megmondani uram, de legalább tíz éve biztos nem! –

Akkor talán egyetértene vele, hogy szükséges lenne, hogy a velünk ide utazott Andrasnyikov professzor úrral átnézzük a gyűjteményt?-

Ó igen természetesen ismerem a professzort elismert szakértő nagy öröm lesz találkozni vele. –

Akkor talán most itt abbahagyhatjuk!- mondta az elnök Tábornok úr adjon meg minden segítséget Dzsurajev úrnak és a szakembereinek, és ha bármilyen eredmény van, természetesen kérem, hogy jelentsék!

- Köszönöm uraim úgy érzem rám itt tovább nincs szükség!- állt fel az elnök és elhagyta a szobát

Mikor az elnök kiment a tábornok szólalt meg:

- Talán jobb lenne, ha átmennénk, az én irodámba ott vannak az anyagok, amikről szó lesz.

A tábornok irodája a palota egy másik szárnyában volt, mint minden helység a palotában ez is hatalmas volt a tárgyaló asztalnál biztos le tudott ülni legalább húsz ember. Ők egy kis dohányzó asztal mellett lévő kényelmes fotelekben ültek le.

A tábornok teát hozatott és rágyújtott. 

- Ake kérem, meséljen valamit Dzsurajev úrnak a miniatúrákról, hogy jobban értse miről is van szó.

- Amennyiben nem tévedek ön üzbég Dzsurajev úr? –kérdezte az igazgató

- Igen, de csak származásilag, Moszkvában nevelkedtem orosz iskolákban jártam őszintén nem sokat tudok a miniatúrákról.

Akkor majd megpróbálom úgy elmondani, hogy megértse:

A polgárháborúig kell visszamennünk arról talán hallott, hogy a polgárháború előtt a mai Üzbegisztán Türkmenisztán és Kírgizia területén a horezmi kánság volt, ennek az uralkodója volt a buharai emír. Az utolsó emír Mohamed Alim volt Abdul Ahad fia, aki 1810.- benn került hatalomra. Miután iskoláit a cári udvarban végezte úgy is lehet mondani, hogy felvilágosult uralkodó volt, aki modernizálni akarta a birodalmát. Buharában még ma is látni a nyári palotáját, amit orosz ízlés szerint épített és még villanyvilágítás is volt benne. Nem mellékesen korának egyik leggazdagabb embere volt, hatalmas vagyonnal rendelkezett.

Bár országa nem vett részt a világháborúban követte az eseményeket. Aggódott a cári birodalom sorsa miatt, először mert a vagyona egy része orosz bankokba volt, másodszor mert tudta a birodalom bukása a saját hatalmát is veszélyeztetheti.

A háború vége felé biztonságba akarta helyezni a vagyonának mozdítható részeit, ezért a legnagyobb titokban egy karavánt indítottak útnak Perzsia felé. A karaván a legenda szerint ötven tevéből állt és kirgiz lovasok kísérték, akiket egy orosz őrnagy vezetett. Perzsiába igyekeztek eljutni, így délre indultak. Ismét a legenda szerint a mai Türkmenisztán területén lévő Bajramali közelébe támadástól tartva elrejtették a kincset a kísérőket az őrnagy megmérgezte és egyedül tért vissza Buharába ahol átadott az emírnek egy térképet az elrejtett kincsekről ennek ellenére az emír kivégeztette.

Hogy ebből mennyi az igaz nem tudjuk de Bajramali közelében jelentős romok voltak és vannak, a környék tele van kisebb nagyobb barlangokkal. És a romok alatt is járatok termek voltak. A polgárháborút követően természetesen sokan keresték a kincset, még hivatalosan az akkori hatalom is, de eredmény nélkül.

Az ötvenes években a terület feltárása során a romok alatt egy üregben három ládára bukkantak ezek feltételezhetően a kincs részei voltak. Természetesen ismét keresték a többit is, de nem találtak semmit.

A ládák a történeti múzeumba kerültek a kincsek egy részét kiállították egy részüket csak őrizték az aranytárgyak a nemzeti bankba kerültek.

Az igazgató egy kis szünetet tartott a tábornok megkérdezte Ravsant:

- Eddig érthető?

- Igen nagyon érdekes történet

Akkor folytatom az egyik láda gyönyörű kézzel írt Koránokat és több száz miniatúrát tartalmazott. Ezeket általában selyemre festették és az akkori emberek egy általában ezüst tartóban a nyakukba hordták, mert varázserőt tulajdonítottak nekik.

Az itt látható képek ezekből lettek másolva. Az eredetieknek a raktárban kell lenniük. - fejezte be az igazgató

- Reméljük a legjobbakat. - mondta Ravsan. Tábornok úr, ha javasolhatom, találkozzunk holnap reggel a múzeumban.

Részemről rendben nézett az igazgatóra a tábornok. Természetesen szeretettel várom önöket!- mondta az igazgató. Felálltak az asztaltól és elköszöntek egymástól.

 

Buhara 1920

Délután négy óra körül volt az idő, de még mindig nagyon meleg volt igaz ez nem ritka nyáron Buharában. A nyári palota kertjében egy nyitott sátor alatt elhelyezett hatalmas trónusszerű fotelban ült Mohamed Alim a horezmi kánság feje Buhara emírje a hit védelmezője. Alig múlt negyven éves középtermetű nagydarab ember dús fekete szakállal 

középtermetű nagydarab ember dús fekete szakállal kicsit vágott szemei feketék. Színes kaftán van rajta fején fehér turbán. Délutánonként ez volt a kedvenc helye a sátor két oldalán lévő szökőkutak kellemesen hűtötték a levegőt innen rálátott a medencére ahol a háremhölgyei próbálták elviselni a nagy meleget a vízben gyerekek fürödtek. Nagyrészt az ő gyerekei, de mivel ezek csak a háremhölgyektől születtek nem is igazán ismerte őket. A három fia, akiket örökösként elismert a városban élt az első feleségével. Előtte egy nagy asztal volt gyümölcsökkel, jeges vízzel és egy sakktáblával az emír saját magával sakkozott.

A palotából egy szolga érkezett öt méterre tőle a földre vetette magát és fejét leszegve várakozott. Az emírt nem lehetett megszólítani, bár észrevette a földön térdelő embert néhány percet várt csak utána szólalt meg:

- Mit akarsz?

- Jefremov úr érkezett a városból és kihallgatásért esedezik felség

- Átöltöztettétek?

- Igen felség

- Akkor jöhet, fogadom, hozzatok egy széket is neki

Az emír érzékeny volt a szagokra és a tisztaságra csak olyan ember jöhetett a közelébe aki megfelelően tiszta volt. Ez nem volt könnyű abban az időben, de ragaszkodott hozzá. Jefremov a bankára volt, az ő Szentpétervári bankjában volt a pénze egy része. Ha most itt van ez rosszat jelentett.

 A valamikor kövérkés középkorú férfi, most elég rosszul nézett ki. Egy kaftánba öltöztették, amit láthatóan nem tudott viselni.

Legalább tíz kilót fogyott az utolsó találkozásuk óta igaz annak már hat éve volt. Akkor még választékosan öltözött úr volt, aki a saját palotájában fogadta.

- Jefremov úr foglaljon helyet mutatott a szemben lévő székre a köztük lévő kis asztalon friss gyümölcs és jeges víz volt. Gondolom, szomjas igyon egy kis vizet. - mondta az emír. Nagyon meleg volt azon a nyáron.

- A vendég valóban először ívott egy nagy pohár vizet csak utána szólalt meg. Elnézést felség, de ez életet mentett. Két hete úton vagyok mondta hadarva, pontosabban menekülnöm kellett felség.

-  Őszintén mondom, meglep, hogy itt látom legjobban annak örültem volna, ha Londonból küldd egy táviratot, hogy megérkezett a pénzünkkel.

- Jefremov nem válaszolt azonnal tudta, hogy ebben a házban nem ritka a rossz hír hozójának kivégzése sem. Az emír bár felvilágosultnak tartotta magát középkori szokásai voltak. De kénytelen volt válaszolni. Sajnos felség magam is így szerettem volna, de csak részben sikerült. A családomat és a pénzemnek egy részét sikerült Londonba juttatni, de én már nem tudtam elmenni, le akartak tartóztatni, menekülnöm kellett.

- És miért pont ide? Már meg ne sértődjön, mi szeretjük és tiszteljük a vendéget, de miért gondolta, hogy itt biztonságban van?

- Miért hát nem? Kérdezte őszinte csodálkozással a vendég

- Látszik rég hallott híreket Taskentbe lázadás tört ki szovjet mintára valami köztársaságot kiáltottak ki. A vörös hadsereg Frunze parancsnok vezetésével Buharához közeledik az a helyzet uram, hogy mindennek vége magam is a titokban a menekülésemet készítem elő már hónapok óta.

- Nem értem felség önnek hatalmas hadserege van meg tudja védeni az országát mondta meglepetten Jefremov.

- Nem ismeri ezt az országot Jefremov úr a kánság csak a cár segítségével volt életbe tartható. A hatalmas hadsereg háromezrednyi zsoldos, akinek lassan nem tudok fizetni. A helyi kis bégek át akarják átvenni az uralmat. A közeledő vörösök ugyanazt akarják és nekem nincs elég erőm a kétfrontos harcra.

Az egyetlen út a menekülés maradt hála a Mindenhatónak Perzsia befogad, oda megyek néhány emberemmel. Természetesen ön is velünk jön.

Egy szolga jelent meg és egy szőnyeget hozott magával az emír csak bólintott mire szolga leterítette a szőnyeget.

-  Jefremov úr ima idő van, szeretnék egyedül maradni önt most beviszik, a városba este találkozunk. - mondta az emír 

- Természetesen! Köszönöm felség, hogy fogadott állt fel a vendég és a várakozó szolga kíséretében távozott.

A városba az emír hatalmas kocsija vitte be, mellette lovas testőrök lovagoltak. A buharai erőd vagy a téli palota egy kis dombon volt az épületet vizes árok és hatalmas kapu őrizte. A falakon azonban már modern géppuskák álltak még néhány kisebb ágyú is. Láthatólag felkészültek egy ostromra. Jefremovot egy nagyobb szobába kísérték ahol a kimosott kivasalt ruhája várta. Átöltözött nem mondtak neki semmit, de úgy gondolta nem lenne helyén való, ha sétálni indulna az erődben. Az ablak a belső udvarra nézett ahol láthatóan költözésre készültek teherautókat pakoltak ládákkal, szőnyegekkel. Már besötétedett mikor érte jöttek. Az emír egy hatalmas teremben ült néhány emberrel. Egy szőnyegen ültek, amin egy másik szőnyeg volt azon voltak az ételekkel teli hatalmas tálak.

Az emír mondott valamit a többieknek és helyet mutatott a szőnyegen Jefremov leereszkedet a szolgák párnákat hoztak a háta mögé így már valamivel kényelmesebb volt.

Úgy néz, ki holnap indulunk fordult felé az emír oroszul. Csodálkozó arcát látva folytatta. Hivatalosan az udvar Hivába költözik, de mi tovább megyünk a Kaszpi tengerig onnan meg Perzsiába. Természetesen, mint már mondtam ön is velünk jön, mint a vendégem.

Köszönöm felség mondta Jefremov valójában sok mindenre gondolt, de erre nem. Úgy képzelte egy pár hónapig elvendégeskedik, az emírnél hátha a dolgok jobbra fordulnak. Egész Pétervár tele volt az emír gazdagságáról és hatalmas seregéről szóló hírekkel.

Az emírt csak felületesen ismerte bár az ő bankjába volt a pénze személyesen csak egyszer találkoztak. Akkor felvilágosult modern embernek tűnt itt a saját környezetében más volt a helyzet.

Közben befejezték az étkezést a szolgák kivitték a tálakat a vendégek a teremben lévő pamlagokon helyezkedtek el vízipipákat hoztak be. Az emír maga mellé hívta kínált neki is egy pipát, amit köszönettel visszautasított.

- Tudja barátom fordult hozzá az emír nekem hivatalosan három fiam van ők az örököseim, de a valóságban hat fiam van igaz ők nem hivatalos örökösök, de nagyon közel állnak hozzám. Hármat közülük egy fontos megbízással néhány hete elküldtem rájuk vártunk ma tértek vissza. Egy kisebb karavánt indítottam útra Perzsia felé a kincseim egy részével egy orosz őrnagy vezette őket a három fiú távolról kísérte a karavánt róluk csak én tudtam. Érdekes híreket hoztak, most az őrnagyon a sor kíváncsi vagyok mit fog mondani. Az emír tapsolt és az oroszt bevezették a terembe.

Magas kaukázusi kinézetű férfi volt egyenruhája is a Kaukázusban szokásos viselet volt. Meghajolt az emír előtt és leült a díványra, amit az emír mutatott neki.

- Hallgatom Cserkaszov kapitány mondta az emír

- Felséges úr nem jutottunk el Perzsiába!- kezdte az őrnagy

- És miért nem?

- Bajramali környékén rablóbandákat jelentettek a felderítők ezért veszélyesnek tartottam a továbbmenést, úgy döntöttem ideiglenesen ott rejtem el az árut-

-  Ötven ember nem volt elég az elzavarásukhoz?- kérdezte az emír

- Talán elég lett volna, de nem akartam kockáztatni ott a romoknál rengeteg barlang és folyosó volt úgy gondoltam ott biztonságba lesz, az áru ez a térkép jelöli a helyet ahová elrejtettük őket ennek alapján bármikor meg lehet találni, nyújtott át egy papírt az őrnagy.

- Értem vette át a papírt az emír

- A kíséret tagjai?

- Az utasításának megfelelően már nem tudnak beszélni!

- Mit tud mondani a három tevéről őrnagy?

Az őrnagy elsápadt és kikerekedett szemekkel nézett az emírre

- Arról is van térkép kérdezte az emír?

- Van hebegte az őrnagy és remegő kézzel egy újabb papírt vett elő a zubbonyából, és átadta az emírnek

- Tudja kapitány csalódtam magában már öt éve áll a szolgálatomba a testőrcsapatom vezetője volt, és mégse ismertem meg eléggé.

Vezessék el!- mondta oroszul és még hozzátett valamit üzbégül.

Az őrnagy most már fehér volt, de becsületére mondva tartotta magát.

- Sajnálom, hogy csalódnia kellett bennem tudja felség a túl nagy volt kísértés- mondta és kiment a kísérőivel.

 Az emír az ablakhoz hívta Jefremovot az udvart fáklyákkal világították meg így látták, ahogy az őrnagyot az udvar közepén letérdeltetik és levágják a fejét. Jefremovnak nem sok kellett, hogy elájuljon az emír nyugodt maradt.

- Tudja barátom az őrnagy a három tevével egy másik barlangba is letett ládákat, azt hitte senki nem látja csakhogy a fiaim figyelték. Nem szeretem, ha meglopnak!- mondta az emír majd hozzátette legyen az bárki!

A bankár már tudta, hogy ő mostantól nem vendég, hanem fogoly és élete csak attól függ, hogy mikor tudja az emír pénzét visszaadni.

Visszakísérték a szobájában ahol, mert nagyon fáradt volt nyugtalan álomba merült. Mikor felébresztették csak annyit mondtak készülődjön, mert hamarosan indulnak.

Az udvaron már a teherautók meg voltak pakolva és még hat nagy személyautó is várta az utasokat. Az egyikhez kísérték kiderült az emírrel fog utazni. A kocsiban csak ketten ültek hátul elől két sofőr ült.

A többi kocsiban az emír feleségei és gyermekei utaztak. A karavánt vagy kétszáz lovas kísérte.

Az első megállójuk valóban Híva volt itt éjszakáztak, majd reggel tovább mentek most már csak rövid pihenőkre álltak meg a sofőrök váltva vezettek így is csak két nap múlva érték el a kikötőt.

Ott már várta őket az emír hajója kiderült, már hetek óta hordták ide a berendezési tárgyakat és az emír kincseit tartalmazó ládákat. A hajót legalább száz fegyveres őrizte.

Mikor felszálltak a fedélzetre mindenkit jól berendezett kabinok vártak ahol végre alkalmuk volt lemosakodni és egy kicsit pihenni. Az autókat és teherautókat is a fedélzetre vitték és elindultak. A kísérő katonák a parton maradtak. A megállapodás úgy szólt az emír és kísérete szívesen látott vendég, de katonákat nem hozhat magával. Két napos elég kellemes hajóút után megérkeztek. A számukra kijelölt palota Mashbadban volt, ami újabb kétszáz kilométeres utazást jelentett iráni katonák kísérete mellett, akik nagy tisztelettel viselkedtek a sah vendégével szemben.

 Ashabad

A kis moszkvai csapat közben kellemesen töltötte az időt a szállodában. A testvérek végre találkozhattak a szálloda személyzet, mert vendég nem sok volt érdeklődéssel figyelte, ahogy két hatalmas ember egymást ölelgeti Tyihon bátyja Misa rászolgált a nevére a két méternél magasabb ember legalább százötven kiló volt ez volt az a ritka alkalom, hogy Tyihon a maga százhúsz kilójával kicsinek tűnt. És Misa úgy is hívta - Mi van kicsi!- harsogta felé a hallban!

Azért Tatjánára is sor került csak itt az ölelkezés sokkal finomabb volt és a nagy emberen nem kis zavar látszott.

- Azért neked is örülök. –dörmögte a lány fülébe. Ravsan visszatértéig a hallban beszélgettek sok friss gyümölcs és hideg ital társaságában.

Mikor Ravsan megjött leült közéjük és elmesélte a történteket, mondta, hogy másnap reggelig ráérnek, mert az igazgató csak akkor várja őket ennek talán a professzoron kívül mindenki örült. Átmentek ebédelni utána Ravsan azt mondta reggelig senkire nincs szüksége.

Másnap reggel a tábornok kocsit küldött értük, ami a múzeumba vitte őket. A múzeum is hatalmas épület volt látszott rajta, hogy még a szocializmusban épült. Ravsan már járt benne és előre felhívta a figyelmüket, hogy tartózkodjanak a megjegyzésektől. Az igazgató a bejáratnál várta őket örömmel üdvözölte őket különösen a professzort, kétszer is elmondta, hogy mennyire örül a látogatásának. Először egy rövid sétát javasolt a múzeumban. Ő ment elől rajtuk kívül nem volt más látogató a hatalmas termekben az elnök életét mutatták be nagyméretű festményeken, szőnyegeken és képeken az igazgató mindegyik történetét elmesélte, az őket igazán érdeklő dolgok az utolsó teremben voltak az itt láttak a régi korok emlékei között néhány miniatúra másolatot is.

A séta végén az igazgató az irodájába hívta őket ahol gyümölcsökkel terített asztal várta a vendégeket, és ahogy leültek már hozták is a teákat.

Ravsan megdicsérte a múzeumot az igazgató mosolyogva megköszönte majd azt mondta: - akkor talán lásunk munkához mit szeretnének látni?- kérdezte

Tatjána kezdte: - talán először a leltárt kellene átnézni, nem tudom mikor csináltak ilyet utoljára?

- Természetesen minden évben csinálunk, mondta az igazgató így az utolsó januárban készült és számítógépen van. - tette hozzá büszkén. Átvezette őket az íróasztalához és bekapcsolta a gépet. Hamarosan előtte volt a leltár. Kérésükre előhozta a miniatúrák leltárát is, ami meglepően rövid volt, csak annyit tartalmazott, hogy a raktárban 240 miniatúra van és 200 díszes tartó. Egyenként nem voltak nyilvántartva. Úgy Tatjána, mint a professzor eléggé meglepődött.

- És ki kezeli a raktárt?- kérdezte Tatjána

Tulajdonképpen mindenkinek szabad bejárása van mondta az igazgató, de ezeket a régi dolgokat Szultanov úr felügyeli.

- Akkor talán a legjobb lenne Szultanov úrral együtt megnézni őket. - mondta Ravsan

Természetesen mindjárt intézkedem!- mondta az igazgató és kiment. Mikor visszajött zavartnak látszott – Ez érdekes Szultanov úr ma nem jött be pedig nem szokott hiányozni. - mondta - Elküldtem valakit érte a lakására. - tette hozzá

- Addig is a professzorral átnéznénk a gyűjteményt. - javasolta Ravsan

Természetesen ennek semmi akadálya kérem, kövessenek! – mondta az igazgató

A raktárak az alagsorban voltak a lejárati ajtó valóban nem volt zárva hosszú termeken mentek át ahol festmények szőnyegek és egyéb tárgyak voltak. Az őket érdeklő dolgok az itt is a legutolsó helységben voltak. A fából készült polcokon viszonylagos rendben felcímkézve álltak a régiségek. A miniatúrák még az eredeti ládákban voltak. Mivel a raktárban nem volt elég hely és a világítás is elég gyenge volt kérték, hogy a miniatúrákat tartalmazó ládát vigyék fel az irodába.

Az irodában a professzor kinyitotta a ládát és gyerekes izgalommal szedegette ki a szivardoboz alakú díszes ezüst tartókat, már első ránézésre sem volt meg a 220 darab.

Az igazgató egyre idegesebb lett. Otthagyta őket, hogy utánanéz Szultanovnak. A professzor kért egy asztali nagyítót, hogy meg tudja vizsgálni a miniatúrákat. Óvatosan nyitotta fel a tartókat és simította ki a képeket, amelyek egy része valóban selyemre volt festve. A professzor és Tatjána hozzá látott, hogy egyenként megvizsgálják és leltározzák őket.

Már vagy egy óra is eltelt mikor az igazgató visszajött a tábornok kíséretében.

Sápadt volt és látszott rajta, hogy valami nagy baj történt. A tábornok szólalt meg:

Uraim úgy néz ki nagyobb a baj, mint gondoltuk az éjjel Szultanov urat is megölték.

Hol történt?- kérdezte Ravsan

A saját házában. –

Odamehetnénk megnézni?

Természetesen!-

Akkor azt javaslom a professzor és Tatjána maradjon, itt folytassák a munkát, és én és Tyihon magával mennénk.

Rendben!- mondta a tábornok

A múzeum előtt állt a tábornok Mercédesze beszálltak a kocsiban Ravsan megkérdezte:

- Tábornok úr már látta a helyszínt?

- Nem válaszolta a tábornok, de várnak minket mindent biztosítottak eddig senki nem nyúlt semmihez. –

Szultanov a város egyik családi házas kerületében lakott egy elég nagy házban, amihez gondozott kert is tartozott. A ház előtt a nemzetbiztonságiak álltak. Fegyelmezett arccal, de láthatóan idegesen üdvözölték a tábornokot.

Ki a vezetőjük?- kérdezte a tábornok

Kalimov őrnagy jelentkezem jött előre egy negyven körüli ember.

Le tudunk a házban valahol nyugodta ülni?- kérdezte a tábornok

Igen a nappaliban az esemény a hálószobában történt az a ház másik felében van, úgy néz ki a nappaliban nem jártak. -válaszolt az őrnagy

Akkor menjünk. –

A szépen berendezett nappaliban a TV előtti nagy kerevetre ültek az őrnagy velük szemben egy székre.

Hallgatjuk őrnagy!- mondta a tábornok

A gyilkosság valószínűleg éjjel történt az áldozat egyedül lakik a házban a tizenöt éves lányával, aki egy elég távoli szobában aludt, és nem hallott semmit még sokkos állapotban van. De azt azért elmondta nem vett észre semmit csak akkor fedezték fel a gyilkosságot, amikor idejött a kocsi a 

múzeumból. Ő azt hitte az apja már rég elment. Rögtön értesítették az igazgatót és az minket. A bejárati ajtón nem látszik sérülés szakember nyithatta ki, mert az áldozat feltehetően aludt. A helyszínt már átvizsgáltuk lefényképeztük, de nem mozdítottunk el semmit önökre vártunk.

Jó akkor menjünk fel. –

A hálószoba az emeleten volt a holtest az ágyban feküdt a halál oka nem lehetett kétséges a homlokán egy lövés okozta lyuk volt. Huszonkettes mondta Ravsan valószínűleg hangtompítót használtak a kislány azért nem hallott semmit. Felénk elég ritka kaliber nem őrnagy úr?

Valóban sem a rendőrség, sem a hadsereg nem használ ilyen kalibert még a szomszédjainknál sem.

A szomszédokról jut eszembe az itteni szomszédokkal már beszéltek?- kérdezte Ravsan

Még nem mindenkivel, de van egy szomszéd egy idős asszony, aki szeretne valamit mondani. - válaszolt az őrnagy

Akkor hallgassuk meg:

Behívták az idős asszonyt, aki láthatóan nagyon meg volt ijedve. Először megkínálták teával megnyugtatták az idős asszonyt, aki szinte kérdés nélkül kezdett beszélni:

- Micsoda csapás szegény családnak nem rég az édesapját ölik meg, most őt pedig áldott jó emberek voltak. Már harminc éve vagyunk szomszédok így az édesapját is ismertem valóságos szent ember volt ő hozatta rendbe a mecsetet is.

Mit szeretett volna nekünk mondani néni?- kérdezte kedvesen az őrnagy

- Jaj, kedveseim bocsássatok, meg az öregasszonynak csak beszél, és nem mond semmit.

Tudják, éjjel nem tudok már aludni ezért néha csak kint üldögélek a kertbe, így hallottam, amikor éjjel az a nagy autó megérkezett.

- Milyen nagy autó?

- Hát nem olyan, mint a tiétek, tudjátok olyan, amivel régente a katonák jártak csak ez szép ezüstszínű volt.

Ezt hogy látta a sötétben?

Mert pont a lámpa alatt állt, meg ami a professzorék háza előtt van, még csodálkoztam is mit keresnek ilyen későn külföldiek a professzornál.

Hányan voltak hárman egy odament az ajtóhoz gondolom kopogni a másik kettő a kocsinál beszéltek, de nem voltak sem oroszok sem üzbégek, mert ezeket nem értettem.

Ravsan mondott valamit perzsául, valahogy így beszéltek? – kérdezte

- Ahogy mondod fiam ilyen furcsa köhögős nyelven

Aztán mi történt?

- Szinte semmi az ajtónál álló intett bementek a házba, de még villanyt sem gyújtottak és pár perc múlva kijöttek és elmentek.

- Miért nem szólt valakinek?- kérdezte idegesen az őrnagy

- Aztán kinek szóltam volna? Én egyedül élek telefonom sincs kinek és mit mondtam volna, hogy idegenek jártak a professzornál?

- Jól van, néni semmi baj köszönjük, hogy ezt is elmondta, nyugtatta meg az asszonyt a tábornok.

Azt hiszem eleget láttunk visszamehetünk, a múzeumba megkérdezzük az igazgatót-mit tudott erről a Szultanovról, mondta a tábornok Ravsanéknak.

- Rendben van, itt már úgysem csinálhatunk semmit.

- Őrnagy maguk folytassák a munkát, hallgassanak meg mindenkit, hátha mégis tud valaki valamit.

Mikor beszálltak a kocsiban Ravsan javasolta, hogy Tyihont tegyék, ki a múzeumnál nézze meg a professzorékat ők inkább a tábornok irodájába menjenek. A tábornok kicsit csodálkozott, de beleegyezett.

Az irodában mikor leültek Ravsan kezdett beszélni:

- Tábornok azt hiszem, jó lenne, ha elmondaná azokat a dolgokat, amiket idáig valamiért nem említett. -

- Mire gondol?- nézett rá a tábornok zavartan

- Ne haragudjon, de ismerem, ezt az országot itt semmi nem történhet úgy, hogy arról önök nem tudnak. Mit tudtak a Szultanov családról? Mert nagyon nem valószínű, hogy az idősebb Szultanov meggyilkolása után nem néztek utána a családnak.

- Hát természetesen utána néztünk, de nem találtunk semmi különöset. Az öreg már több mint húsz éve nyugdíjban volt a felesége tizenöt éve meghalt az óta egyedül élt. A szomszédok szerették, mert csendes kis öreg volt az ideje nagy részét a házához közeli mecsetben töltötte. A házában semmi gyanúsat nem találtunk igaz akkor azt sem tudtuk mit keressünk. - mondta a tábornok

A mecsetben beszéltek valakivel?

- Tudja, hogy van a mecsetekkel, bár most már teljesen szabad a vallásgyakorlás azért nem nagyon szeretik az állam képviselőit, gyakorlatilag nem mondtak semmit azon kívül, hogy valóban sokat volt ott és a szent könyveket tanulmányozta.

- Értem! És mi van a külföldi kocsival meg a perzsákkal? Léptek be az országba ilyen emberek?

A tábornok ismét zavartnak látszott, de válaszolt- igen ez engem is érdekelt hivatalosan senki nem lépett az országba ilyen kocsival, de három nappal ezelőtt történt egy határsértés a déli határnál egy kocsi átjött hozzánk, de az ottaniak azt jelentették, hogy azonnal vissza is fordult. Ez néha előfordul arrafelé, hogy vadászok átjönnek, tudja ott nincs műszaki zár az lakatlan sivatag nem túl erősen őrzik az irániak sem. Lehet, hogy ott jöttek át, minden esetre ott már nem tudnak, visszamenni a kocsit folyamatosan keressük. Nem sok előnyük van azt a helyet őt hat óra alatt lehet elérni, és várni fogjuk őket.

- Igen!- mondta Ravsan de szerintem elbújtak, valahol hiszen a gyilkosság előtti napokat is eltöltötték valahol, ha igaz, hogy három napja már az országban vannak. Figyelni kell a mozgásukat még éjjel is.

- Azt tesszük mondta a tábornok.-

1925 Mashbad

Az emír már két éve élt száműzetésben, mint a sah tiszteletreméltó vendége. A teheráni meghívások száma csökkent, miután a sah rájött, hogy a tiszteletreméltó vendégjelentős vagyonának csak igen kis részét tudta kimenteni. Jefremovnak nem maradt más választása, mint a családját és a pénzét, ami már nem volt az övé Mashbadba hozatni. A körülményeikre nem lehetett panasz kényelmes életük volt. Jefremov volt továbbra is az emír bankára ő értékesítette az emír maradék értékeit ebből tartották fent a házat és fizették a még mindig nagyszámú cselédséget. Az emír fiai több kalandos utazás eredményeképpen az elrejtett kincsek nagy részét, vagy áthozták a határon, vagy elrejtették megbízható embereknél, ezek főleg a még létező mecsetek vezetői voltak. Ebből fedezték az új hatalom ellen küzdő kisebb nagyobb csapatokat.

A tevékenységük ellenére az új hatalom erősödött, egyre több katona érkezett új köztársaságok alakultak a valamikori kánság területén. A nyugat beavatkozása csődöt mondott az új állam a Szovjetunió egyre erősebb lett.

 Az emír nehezen nyugodott bele a változásokba, és egyre kalandosabb vállalkozásokat pénzelt. Ezek csak vitték a pénzt, de igazi eredményt nem hoztak. A bandákat a helyi erők felszámolták. Az új határokat egyre jobban őrizték és az új hatalom a vallást is üldözte a mecseteket vagy lerombolták, vagy múzeummá nyilvánították elindult a bevándorlás egyre több orosz érkezett a területre, akik már természetesen az új rendet támogatták.

A nemzetközi politikai helyzet is megváltozott a Szovjetuniót egyre több ország elismerte. A sahnak is egyre kellemetlenebb lett a tiszteletre méltó vendég, akinek végül szigorú parancsba tiltotta meg az idegen ország területén folytatott cselekményeket, ahogy ő finoman fogalmazta a bandák támogatását.

Néhány év alatt a tiszteletre méltó vendég, már csak egy kellemetlen fogoly lett Perzsiában, aki csak engedéllyel hagyhatta el Mashbadot.

Az emírnek nem volt választása magába zárkózott életet élt és várta a szerinte elkerülhetetlen változásokat. Hihetetlenül hallgatta a volt országából érkező híreket, amik a fejlődésről városok építéséről iskolák alapításáról szóltak. Az új államokban a vallás teljesen elvesztette régi befolyását.

Nem tiltották, de nem is támogatták, a mecsetek elszegényedtek amelyiknek, volt vagyona az igyekezett elrejteni a hatóságok elől, akik ha megtalálták elkobozták, mondván ez már a nép tulajdona.

Jefremov 67 évesen meghalt a családja szétszóródott a világban, nem tartották többé a kapcsolatot a száműzött uralkodóval.

1945.-ben meghalt maga az emír is nem élte meg a változásokat. A nagyszámú családnak el kellett hagyni a Mashbadi palotát, egy részük Perzsiában maradt egy részük a maradék vagyont szétosztva kivándorolt.

Ashabad

- Tábornok úr mi a lenne véleménye, ha én felkeresném a mecsetet ahová az idősebb Szultanov járt, talán én több eredménnyel járok, mint önök. - kérdezte Ravsan

- Ön hívő? – kérdezte meglepetten a tábornok

- Mondhatjuk úgy is!-

- Természetesen semmi ellenvetésem nincs, ön azt teheti, amit jónak lát. –

- Rendben akkor én a holnapi nap folyamán meglátogatom, az ottani vezetőt.  Most visszamegyek, a múzeumba kíváncsi vagyok mire jutott a professzor, és a kolleganőm. Természetesen azonnal tájékoztatjuk, ha bármi érdekeset találunk. - mondta Ravsan

- Köszönöm és jó munkát! Kikísérem és rendelek magának egy kocsit, búcsúzott a tábornok.

A múzeumban teljes volt zűrzavar a miniatúrák nagy része hiányzott, ami megvolt az meg másolat volt. Az igazgató nem tudott magyarázatot adni, szerinte csak Szultanovék tehették de, hogy mikor arról elképzelése sem volt.  A híres számítógépes leltárnak köze sem volt a valósághoz. Ami Andrasnyikov professzornak feltűnt, hogy lényegesen értékesebb tárgyakhoz nem nyúltak azok hiánytalanul megvoltak a leltár szerint csak az úgy nevezett emír kincsek tűntek el. Nem csak a miniatúrák, hanem néhány régi kézzel írt Korán is. Az igazgató természetesen semmilyen magyarázatot nem tudott adni erre a kérdésre sem.

Ravsan javasolta, mára hagyják abba, holnap ő felkeresi a mecsetet Tatjánáék meg csináljanak egy érvényes leltárt a megmaradt értékekről.

Másnap reggel taxival ment a mecsethez, a mecset ugyanabban a kis családi házas övezetben volt ahol a két Szultanov lakott az idősebb háza a mecsettel szemben volt a ház le volt zárva és pecsételve. A mecset területe elég nagy volt és körbe volt kerítve a kerítésen belül több épület is volt. Ravsan az imaház felé indult, mire odaért az ajtónál már egy idős ember várta:

Szalem Alejkum köszöntötte őt az öreg

Alejkum Szalem ake köszönt szintén Ravsan

- Beszél üzbégül? – kérdezte

- Természetesen magam is onnan származom válaszolt az idős ember Pulatov Abdul Ahmetovicsnak hívnak és én vagyok az imám ebben a mecsetben már több mint ötven éve. -

- Dzsurajev vagyok Ravsan Ahmetovics én nyomozok a gyilkosságok ügyében. Szólíthatom Abdul akénak? –

- Természetesen egyébként én tudom ki vagy már hallottam rólad Allah követője vagy fiam kérdezte az imám?-

- Bár másképp neveltek az afgán háború alatt megértettem Allah gondolatait és igyekszem tartani a törvényeit. - mondta Ravsan

- A mai világban már ez is dicséretes mosolygott az imám. –

- És hozzám miért jöttél?

-  Azt hallottam, hogy az idősebb Szultanov ideje nagy részét itt töltötte feltételezem, többet tud róla, mint a szomszédjai, akik csak azt tudták, hogy rendes ember. Azt hiszem az idősebb Szultanov a kulcs az események megértéséhez.

- Jól gondolod fiatalember, de ez egy hosszú történet.

- Nem baj örülnék, ha elmesélné, van időm

- Akkor talán gyere, üljünk le nálam és legalább teát is kapunk.

 Az imám a kertbe egy kis szaletlihez vezette Ravsant tapsolt rövidesen egy kisfiú jelent meg hozta a teát meg a csészéket, az egyik unokám mutatta be büszkén e gyereket az imám.

- Neked hány gyereked van?

- Két fiam! - mondta büszkén Ravsan a részleteket mellőzve

- A Mindenható vigyázzon rájuk! Egy kis történelemmel kell kezdenem bizonyára hallottál már a buharai emírről, hiszen az ő kincsei után kutattok, ha jól tudom?

- Nem egészen, ha jól hallottam a kincsek eltűntek, akár eltűntek akár nem engem a kincsek csak annyiban érdekelnek, hogy már három gyilkosság történt, ami valahogy kapcsolatban van velük. Az én feladatom a gyilkosok felkutatása. Bizonyára hallotta, hogy az öreg Szultanov gyilkosát megölték Londonban.

- Igen hallottam róla, de azt meg tudjátok magyarázni miért ölt meg egy idős embert egy kisstílű tolvaj?

- Igaza van Abdul ake erre nem tudunk magyarázatot adni!

- Nos, én igen, de térjünk vissza az emírhez, mert csak akkor fogod megérteni a történetet. Nehéz ezt a mai világban elfogadni, de az emír egy felvilágosult uralkodó volt, aki ha lett volna ideje felvirágoztatta volna az országát. Rövid uralkodása alatt legyőzte a kisebb kánokat és egységes közigazgatást próbált bevezetni. Az én családom és a Szultanovok családja akkor még Buharában élt.

Úgynevezett jó családok voltunk jómódban éltünk az emír környezetében. Nekem már a nagyapám is vallási vezető volt. Az emír nagyon fontosnak tartotta a vallást és főleg az oktatást, ami akkoriban a mecsetekben zajlott. Állandóan újabb és újabb mecseteket-iskolákat építetett, tényleg a hit védelmezője volt. Gyűjtötte és nagy becsben tartotta a szent könyveket, írásokat.

Amikor az emír menekülni kényszerült mi is elhagytuk Buharát. Ide jöttünk, mert ez a város közel volt a határhoz. És a családom tartotta a kapcsolatot a száműzetésben lévő emírrel. Nagyapám Itt építette a házát, és egy szobát ahol imádkoztak. Ez akkoriban a város széle volt. A Szultanov család is itt építkezett velünk szemben. Nem sok igazhívő volt itt már akkor sem. Arról már bizonyára hallottál, hogy az itteniek sokáig harcoltak a szovjethatalom ellen. Az emír ezt támogatta is, akkoriban még könnyebb volt átjárni a határon, bár ma is lehetséges, ha tudod az utakat mosolygott az öreg imám. A Szultanov családból is sokan harcoltak ezekben az, ahogy akkor nevezték bandákban, később emiatt a család egy része Perzsiába menekült. De ezeket a történeteket én is csak hallomásból a szüleim elbeszéléséből tudom.

Az öreg imám rövid szünetet tartott, ismét tapsolt és az unoka friss teát és gyümölcsöket hozott. – Nem untatlak a történelmünkkel?

- Ugyan Abdul ake megtisztelsz, hogy elmeséled!- válaszolt Ravsan

Nagyapám halála után apám lett a vallási vezető. A szovjethatalom, mint tudod nem szerette a vallást ezért csak titokban imádkoztak nálunk az emberek.

Azt is tudnod kell, hogy az emír kincsei nem vesztek el, ahogy sokan gondolták a legnagyobb részét a fiai átvitték Perzsiába. Egy kis részét itt hagyták a harcok folytatására és a mecsetek fenntartására. Apám is őrzött elásva kincseket, de nem sok haszna származott belőle eladni nem tudott belőle semmit, már akkoriban sem.

Az új hatalom azért sok jót is tett az emberek iskolába járhattak tanulhattak. Az új ország fejlődött ezt el kell ismerni. Az idősebb Szultanovval Umeddel elválaszthatatlan barátok voltunk, együtt jártunk iskolába és együtt tanultuk apámtól a vallás előírásait. Ő nagyon tehetséges rajzoló volt és művészeti főiskolára került, én valami csoda meg szerintem apám pénze segítségével Buharában kerültem, és vallási tanulmányokat folytattam.

Mikor tizenkét év tanulás után visszajöttem már állt a mecset, már Sztálin után voltunk engedélyezték a működést igaz nem nagyon támogatták. A barátom már a múzeumban dolgozott, mint restaurátor. Apám halála előtt beszélt nekem az elásott kincsről, azt mondta, ha tudom, használjam fel a mecset és a hívők javára. De ez akkoriban lehetetlen volt. Ha észrevették volna, hogy pénzünk van elvették volna. Így hallgattam róla.

Umed már vagy húsz éve a múzeumba dolgozott, amikor egyszer mondott nekem valamit arról, hogy mennyire kevésre becsülik, a vallási kincseket be sem mutatják őket, csak egy raktárban porosodnak, és ő úgy gondolta a mecsetben jobb helyen lennének. Sokat gondolkoztunk és vitatkoztunk rajta, hogy ez lopás vagy a vallási jó cselekedett, nem tudtunk dönteni, de nem lehetett lebeszélni róla. Amíg ott dolgozott folyamatosan másolta a miniatúrákat és hozta el az eredetieket. Senkinek nem tűnt fel, mert senki nem foglalkozott vele. Hozott el kézzel írt Koránokat is. Ha jártál a múzeumban magad is láttad, hogy nem igazán hiányoztak ezek a tárgyak. Később a fia is ott kezdett dolgozni, de sokáig ő sem tudott az apja tevékenységéről.

Az elhozott dolgok ma is itt vannak a mecsetben.

Ravsan felkapta a fejét, de az imám folytatta majd később megmutatom, de hadd fejezzem be a történetet. Az öreg Szultanov nyugdíjazása után csak ezekkel a dolgokkal foglalkozott itt a mecset kertjében építettünk egy kis házat ahol tanulmányozta a könyveket, és továbbra is másolta a miniatúrákat, amiket a fia adogatott el. A pénz egy részét az apjának, adta aki meg a mecsetnek adományozta.

A fiatalabb Szultanov azonban nem érte be ennyivel ő rájött, hogy az apjánál vannak valahol az eredetiek és ezeket is el akarta adni. Az apja azt mondta neki halála után minden az övé lesz, de türelmetlen volt, és megölette az apját.

Hogyan? A saját fia? És ezt tudja bizonyítani?- Kérdezte izgatottan Ravsan.

- Nyugodj, meg fiam mindent elmondok!- folytatta az imám

Ahogy te gondolod olyan bizonyítékom nincs, de azt tudom, hogy a halála után a fia majdnem szétszedte az apja házát, de nem talált semmit. Átjött hozzám átkozódott, fenyegetőzött, hogy adjam át neki az apja kincseit. Mondtam neki, hogy nem tudom, miről beszél, mert az apja még életében minden vagyonát a mecsetre hagyta és erről írás is készült közjegyző előtt.

Az ember teljesen összetört és azt mondta, hogy akkor ő halott ember ugyanúgy, mint az apja, akit ő öletett meg.

Ekkor én is nagyon meglepődtem és kértem mondja el, hogy történt, hátha találunk valami megoldást.

 Elmondta, hogy már régóta tárgyalt emberekkel Iránból, akik nagy pénzt adtak volna az eredeti miniatúrákért. Tudta, hogy az eredetiek az apjánál vannak és gondolta elkéri, őket eladja, és kivándorolnak, mert jobb életet akart biztosítani a lányának. Felbérelte azt a tolvajt-másolatokat adott neki fizetségként azzal, hogy értékes eredetiek, hogy ijesszen az apjára.

Most már sajnos nem tudjuk megkérdezni tőle, hogy miként gondolta az ijesztést.

Utána azt mondta az irániaknak, hogy az apját megölték és ellopták a miniatúrákat, hogy időt nyerjen. De azt hiszem elszámította magát.

Most gyere, fiam megmutatom az öreg Szultanov házát.

Kimentek a kertbe a kert végében volt egy kis ház hatalmas ablakkal. Bent egy nagy műterem szerű szoba volt és egy kis hálókamra mellékhelységgel. A műteremszoba falán gyönyörű keretekbe ott volt a miniatúrák egy része. A könyvespolcon voltak a kézzel írt régi Koránok.

- Itt van minden mondta az imám, tudom mivel nem hivatalosan jutott hozzá az öreg elvihetik, de én, ha lehet, itt tartanám, talán egy kis múzeum lehetne belőle.

- Nagyon szépek mondta Ravsan talán tényleg lehetne múzeum, de ez nem rajtam múlik.

Még egy kérdés, mit tud a fiatal Szultanov gyilkosairól?

- Azt hogy valószínűleg irániak, mert hidd el ma is át lehet jönni a határon, ha valakinek elég pénze, van.  

- Köszönöm Abdul ake nagyon nagy segítségemre volt, remélem én is tudok segíteni önnek. Azért lenne még egy kérdésem. –

- Kérdezz nyugodtan?

- Mi van az emír elásott kincseivel?-

 

- Az öreg imám elmosolyodott, jó kérdés magam sem tudom, ha esetleg az a múzeum létrejönne, ki lehetne állítani, vagy ha nem megmaradnak legendának, nekem sajnos nincs, gyermekem nem tudom halálom után, ki fogja vezetni a mecsetet, ezért csak ezt tudom mondani. Tudod már túl sokan meghaltak érte talán jobb, ha nem kerülnek elő.

-  Lehet, hogy igazad van Abdul ake, de megengednéd, hogy egy professzor, aki velem jött megvizsgálja az itt lévő dolgokat?-

- Természetesen a mecset mindenki előtt nyitva van.

- Köszönöm Abdul ake mondta Ravsan, hogy ilyen őszinte volt velem sokat segített nekünk.

- Allah a mindentudó óvjon meg fiam és segítse a munkádat, mert látom te jó ember vagy köszönt el az imám.- 

Másnap reggel találkozót kért az elnöktől. Nem kellett túl soká várnia és értesítették, hogy egy óra múlva ott lesz érte a kocsi. A szálloda halljában várta őket, az érte jövő ezredes már ismerősként üdvözölte:

- Hogy van Dzsurajev úr nagy öröm számomra, hogy ismét találkozunk. - udvariaskodott az ezredes az itteni szokásoknak megfelelően

- Köszönöm kérdését ezredes nagyszerűen élvezem gyönyörű országuk vendégszeretetét. - válaszolt Ravsan

Mire idejutottak a kölcsönös udvariaskodásban meg is érkeztek. A szokásos ellenőrzések után a kis tárgyalóba vezették Nogibajev tábornok már ott ült, feszélyezetten és kissé mereven üdvözölte.

- Nos, az imám segített megoldani a rejtélyt?- kérdezte kicsit gúnyosan

- Bármily meglepő ő oldotta meg!- válaszolt Ravsan de folytatni már nem tudta, mert belépett az elnök, és mindketten felálltak.

- Foglaljanak helyet uraim. Hallgatom önöket Nogibajev Ravsanra nézett, aki megértette és belekezdett:

- Kezdjük, a jó hírekkel elnök úr a tárgyak nagy része megvan és az ön rokonának Nogibajev igazgató úrnak, mondhatni nincs köze az eseményekhez, ami tulajdonképpen egy családi dráma. Ravsan röviden elmondta, amit az imámtól hallott. Az elnök figyelmesen hallgatott majd a tábornokra nézett:

- Mi az ön véleménye tábornok?

- A vizsgálatok és a nyomozás alátámasztja a Dzsurajev úr által elmondottakat. A második gyilkosság elkövetőit nagy erőkkel vártuk déli határainknál, de körültekintőbbek voltak az utolsó jelentések szerint egy ellenőrzésbeli hanyagság miatt orosz rendszámmal Tádzsikisztán felé elhagyták az országot. Erről később részletes jelentést teszek.

- Rendben mondta az elnök, várom a jelentését a felelősök nevével együtt. Ez már önt nem érinti Dzsurajev úr- tette hozzá az elnök. Már csak egy kérdés maradt mi legyen a rejtegetett kincsekkel?

- Ravsan szólalt meg tanácsolhatnék valamit elnök úr?

- Természetesen!-

A jelenlegi megváltozott helyzetben, amikor az önök kiválóan vezetett állama úgymond békét kötött a vallással, miért nem lehetne ön elnök úr az emírt követően a „hit védelmezője” a mecset egy részéből lehetne, múzeum ahol bemutatnák a szent könyveket és a többi kincset, amit az imám átadna a múzeum részére. Ennek nagyon jó visszhangja lenne az iszlám világban, ami hasznára lehetne az országuknak.

- Kiváló ötlet Ravsan a „hit védelmezője „ízlelgette a kifejezést az elnök nagyon jól hangzik mondta.

- Akkor a mi munkánk itt most véget is ért engedje meg, hogy megköszönjem Nogibajev tábornok úr értékes segítségét, és a kiváló vendéglátást, amiben részünk volt.

- Mi köszönjük a munkájukat tudtam nem fogunk csalódni önökben. Köszönöm uraim azt hiszem, ezt az ügyet befejezettnek tekinthetjük. További sok sikert és remélem, még találkozunk állt fel az elnök. -

                                       Vége

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.