Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Töki meséi 19

2019.01.14

Töki meséi 19

 

Megmentőm és gazdám szerint, aki most külföldről figyeli a sorsomat, és ellenőrzi, hogy jól bánnak -e velem, szóval tőle tudom, hogy ma a „Csókold meg a vöröset” nap van. Úgy pontosan nem tudom, de a képen lévő majom csókoljon meg titeket, engem meg hagyjanak aludni. Ja, aki nem tudná vörös vagyok. Nálunk ez családi a gazdám is vörös, de nem szőre miatt.

De hagyjuk nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy szerintem öregszem. Vannak dolgok, amik régen mentek, most meg nem. Persze amikor olyanokat írok, hogy régen az tőlem a legnagyobb költői túlzás mert körülbelül annyi memóriám van, mint egy politikusnak szóval semmi. Múltkor is hirtelen be akartam csusszanni a szekrény alá, aztán csak úgy ültem ott, mint aki elfelejtette mit akar, mert láttam nem férek be.

Lehet, hogy nem csak öregszem hízok is. De honnan tudjam? Igaz mi macskák nagy filozófusok vagyunk, hiszen már voltunk Istenek is de akkor is csak a jelent ismerjük. Mi fejlesztettük tökélyre a Carpe Diem az „élvezd az időt „, vagy ahogy ma inkább használjuk „élj a mának „filozófiát.

Na ezért nagy probléma nekem a hízok. Mert nem emlékszem arra a kis vézna hosszúlábú macskára, aki voltam. Csak nem tudok felugrani a szekrényre, és az ablakot is csak két ugrásból érem el.

Lehet ez az öregség.

Az egyik gazdám mondja mindig ezt a szót, tehát ismerem. Ő sem tud felugrani sehová és mindig fekszik, mint én. Öreg!

Mint én? Nem tudom. Mi macskák ezt nem tudjuk, egyet tudunk mert azt megérezzük a véget olyankor el kellene menni csak nincs hová.

De még nem érzem, még ugrálok, ha kisebbeket is és eszem, szóval élek.

Ezt kívánom még sokáig nektek is!