Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szocialista road show célország Bulgária!

2016.07.04

 

Ez volt a mi családunk első és egyben az utolsó külföldi utazása együtt. Eltelt már több mint ötven év de az öcsémmel még mindig tudunk nevetni rajta .Így történt:

Az utazás:

Miután Apa megvette első autóját egy használt Wartburgot még nem azt a szögletest, hanem az elődjét természetesen rögtön világ körüli utat tervezett. Akkoriban ők olyan negyven körüliek voltak én olyan 18 az öcsém 12.

  • Nyáron elmegyünk Bulgáriába mondta egyik délután mikor hazajött a munkából.
  • Anyánk nem volt az a vitatkozós típus, mert tisztába volt az értelmetlenségével csak annyit mondott jól van.
  • Elhívtam a Miklóst is a lányával tudod, milyen nehéz helyzetben van szegény. Anyám azért ezen egy kicsit meglepődőtt és megkérdezte, de hogy fogunk elférni.
  •  Természetesen ők a saját kocsijukkal jönnek, amit az Imre fog vezetni Imre az ő sofőrje volt a munkahelyén, míg Miklós a főnöke a központban.
  • Anyámnak világos lett, hogy itt már minden le van tárgyalva nekünk, a családnak csak menni kell. Azért még megpróbált néhány vérszegénykérdést feltenni olyat, mint és hol fogunk lakni?
  • Természetesen sátrakba jött a gyors válasz.

Tudni kell, hogy nem az a kempingezős család voltunk szerintem Anyám még soha nem lakott sátorban, de Apám se sokat. Ne izgulj, minden el van intézve már megvannak a sátrak kölcsönbe kapjuk őket.

  • És hová megyünk pontosan?
  • Bulgáriába a tengerpartra ott majd találunk egy kempinget és két hétig ott leszünk, mondta Apám mintha ezt évi rendszerességgel csináltuk volna.

A kérdés eldőlt a kocka el volt vetve eljött az indulás napja. A Wartburgot hülyére pakoltuk még a tetőn is volt csomag és elindultunk. A csapat első kocsija mi voltunk Apám, aki vezetett mellette Anyám és hátul csomagokkal közrefogva én az öcsémmel. A másik autóban, ami egy Ford Taunus volt Imre a profi sofőr a feleségével, mert őt is elhozhatta, és Miklós a 10 év körüli lányával.

A konvoj elindult és simán átléptük a határt, ami akkoriban még élménynek számított. Dél körül már Belgrádban voltunk Jugó ahogy akkor hívtuk már egy kis nyugat volt nekünk magyaroknak ,így be lett iktatva egy vásárlás. Némi kis kavarás után találtunk parkolót és mindenki elment vásárolni természetesen a benzinre tartalékolt valuta, mert a dinár akkor annak számított fölött lévő összes pénzünket Anya elköltötte rettentő fontos dolgokra, igaz mi is kaptunk egy- egy csomag rágógumit.

Innen autópálya vezetett Nis be az akkoriban nekünk csoda volt mert nálunk nem volt ilyen széles és jó út. Simán mentünk mi hátul az öcsémmel boldogan rágtuk a rágógumit és nagyokat csattantottuk vele. Mint kiderült elég ütemesen Apa azt hitte a kocsi csattog elkezdett figyelni és pánikolni ,hogy mi okozza ezt a zajt. Mikor Anyánk észrevette, hogy izgul halál nyugodtan megszólalt:

  • Ne izgulj, Pista csak a gyerekek rágóznak

Szerintem, ha egyedül mentünk volna mi onnan gyalog jöttünk volna haza így csak ránk ordított, hogy köpjük ki azonnal.

Úgy látszik, hogy a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, hogy az túl szép lenne, hogy mi simán baj nélkül elérjünk Bulgáriába ezért alighogy elhagytuk Nist és az autópályát Imre jelzett, hogy álljunk meg. Kiderült melegszik a Ford jó lenne megnézetni, mert nem tudja, mi baja lehet.

A határ előtt volt is egy benzinkút meg autójavító csak éppen bezárni készült. A három férfi  ékes mindenféle nyelven főleg németül, mert kiderült azon tud megkérték  a szerelőt, hogy ugyan nézze már meg ezt a kis problémát.

Mi addig beültünk a kávézóba és amikor minden maradék  fillérünket összeadtuk  kiderült, hogy mindenki ihat egy kávét a gyerekek meg egy kólát. Akkor körülbelül hat óra volt. Négy óra múlva   tíz óra körül már mindenki sík ideg volt, mert a szerelő nem sokat beszélt viszont szedte szét a Fordot ,a legnagyobb gondunk az volt, hogy fogjuk kifizetni. Apám abban reménykedett, hogy levát elfogad, de amikor megkérdezte nagyon határozottan azt mondta, hogy nem.

Már elmúlt este tizenegy is mire szólt, hogy kész van a három férfi ment fizetni illetve alkudozni a szerelő sűrűn káromkodott se levát se forintot nem akart. Végül Miklós a csomagjai közül valahonnan elővett száz nyugatnémet márkát, és hozzá tette még az óráját is így elindulhattunk.

Miután este késő volt a határon is elég sokat álldogáltunk így csak reggel értünk Szófia mellé egy kempingbe. Itt kis faházak voltak nem kellett sátrat verni mindenki bezuhant az ágyba és délig aludtunk.

Természetesen a gyerekek ébredtek hamarabb mi az öcsémmel már a kis teraszon üldögéltünk várva, hogy a szülök, felébredjenek, mikor Miklósék kijöttek a kis házukból. Meglepően jól néztek ki apuka és lánya szinte egyforma fehérjoggingba Spartacus felirattal fehér tornacipőben.

  • Apádék még nem keltek fel? Kérdezte Miklós
  • Nem még nem
  • Nem baj nézzetek, rá a Katira én elmegyek a mosdóba, nem tudod, merre van?
  • A táblák szerint a házak után mondtam neki

Elindult a beszélgetésre Apám is előkerült odahívta hozzánk a kislányt, akit mi addig messziről szemléltünk.

  • Miklós bácsi hová ment? kérdezte
  • A mosdóba!- mondtam

Megvárjuk, még Anyátok felkel, aztán mi is megyünk. Közben mindenki felébredt. Nyugodtan beszélgetve üldögéltünk a kis teraszon, amikor a házak végén egy érdekes alak jelent, meg aki messziről úgy nézett ki, mint Miklós bácsi csak mintha elvesztette volna az addigi eleganciáját. A nem túl magas pocakos kis ember a nadrágját a kezébe hozta az egész reggel még makulátlan fehér felső csupa víz volt furcsa foltokkal. Rémesen nézett, ki de senki, nem mert nevetni. Megált Apám előtt, akinek a melléig ért és megszólalt:

  • Pista Te tudtad, hogy itt milyen körülmények vannak?
  • Mire gondolsz?- kérdezte Apám zavartan
  • Ez egy elsőosztályú kemping a főváros szélén igaz?
  • Igen!
  • Nos, a WC az egy lyuk csésze az nincs, hogy a saját nadrágomba szartam az az én bajom mert ügyetlen vagyok de hogy utána mikor megnyomtam a vízöblítést az egészet rám keni arról nem volt szó.
  • Kiderült, hogy a Papa már lehetett, kint mert értetlenül megkérdezte, de hát oda van írva, hogy öblítés előtt lépjél ki
  • Oda van írva, de bolgárul baszd meg én nem tudom elolvasni se nemhogy megérteni.

A két nő tért magához előszőr elkérték tőle a ruhákat, hogy kimossák szerintem ők is csak röhögni akartak, mert mi az öcsémmel elrohantunk megnézni a helyszint és rongyosra röhögtük magunkat.

Mire visszaértünk már megnyugodtak a kedélyek bár a Papa elég nehezen fogta fel, hogy nem mindenki tud oroszul olvasni. Szófiát nem néztük meg, mert pihentünk este elmentünk közösen vacsorázni a kemping éttermében elég jókat ettünk.

Másnap reggel úgy terveztük, hogy bemegyünk Szófiába egy szállodába reggelizni. Ennek a kicsit nagyzolós gondolatnak az állt a hátterében, hogy a szállodába biztos van angol WC.

A reggel szokásosan indult gyors ébredéspakolás és mi már indulásra készek voltunk. Aki váratlanul lassan került elő az Imre volt a kicsit túlsúlyos 30 év körüli ember ma reggel láthatóan rossz formában volt. Holt sápadtan karikás szemekkel álldogált a kocsi mellett. Marika a felesége Anyánkkal beszélgetett suttogva végül is ő szólalt meg:

  • Pista Marika most mondja ,hogy Imre rosszul érzi magát reggeli helyett inkább még pihenne egy kicsit .Menjetek be Miklóssal Szófiába mi addig itt várunk Imre meg alszik még egy kicsit.
  • Imre mi van magával mordult a sofőrre Apám
  • Nem tudom, főnök csak nagyon fáj a fejem!
  • Jó akkor aludjon még egy -két órát utána indulunk
  • Köszönöm válaszolta Imre és eltűnt a kisházba

Amikor két óra múlva a „reggelizők „visszajöttek még mindig mélyen aludt. A felesége nagy nehezen felébresztette hát nem nézett ki sokkal jobban.

  • Na hogy van? kérdezte Apám
  • Fáj a fejem és néha kettőt látok, talán még aludnom kéne egy két órát
  • Arról szó sem lehet, majd leragasztjuk az egyik szemét és akkor nem fogja zavarni

És ezt a hatalmas baromságot meg is csinálták leragasztották a szerencsétlen egyik szemét, és elindultunk.

A szerencsénk csak az volt, hogy tényleg jó sofőr volt, aki talán még akkor is levezetett volna háromszáz kilométert, ha mindkét szemét leragasztják. A cél Burgasz volt a tengerparton egy gyakorlatilag egyenes jó minőségű úton. Az utat csak a gyakori megállások nehezítették, aminek nem az egyszemmel vezető Imre volt az oka, hanem felváltva vagy Anya, akinek úgy látszik a reggeli kefir nem tett jót és ezért óránként kötelességének érezte a kukorica trágyázását, vagy Katika, aki szintén óránként vagy enni, vagy inni, vagy valamit, de akart.

Apám sík ideg volt, de nem, igazán mert szólni inkább csak morgott maga elé olyan szavakat, hogy ezekkel meg hogy soha többé.

Mi az öcsémmel csendben lapítottunk, hátul mert tudtuk ilyenkor jobb, ha nem is látszunk.

Végül mégiscsak elértük a tengerpartot. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az a hanyag eleganciával odavágott mondat Anyámnak, hogy majd találunk egy helyet nem olyan egyszerű.

Mert voltak ugyan kempingek a tengerparton körülkerített területek egy darab fa vagy árnyék nélkül, és ami most már egy fontos tényező volt rendes WC nélkül.

Egyre távolabb kerültünk Burgasztól és már Miklós is egyre gyakrabban kérdezte, hogy de Pistám tulajdonképpen Te tudod hová megyünk.

Apám már az idegei végén járt amikor már este felé egy helyen azt mondták menjünk Primorszkóba mert ott van olyan kemping ami nekünk kell. Végre volt egy ígéretes cím. Mire odaértünk sötét volt kiderült szerencsénkre. A kemping nagyszerű volt fás árnyas jól felszerelt angol WC ideális csak éppen a Cedoké volt az egy olyan utazási iroda volt a cseheknél, mint nálunk az IBUSZ.

A Papa kitalálta én beszéljek, mert mint gyereket hátha megsajnálnak, ez így is történt, mert kiderült, hogy az akkor ott lévő vezető szlovák volt egész jól beszélt magyarul és azt mondta jól van, egy éjszakára jöjjünk, be aztán majd meglátjuk.

Amikor bejöttünk a kocsikkal egy bolgár pár is besündörgött velünk mintha együtt lennénk, én észrevettem, de nem szóltam, csak visszamosolyogtam a srácra. A vezető a tábor egyik sarkába vezetett minket ahol nem álltak sátrak, de elég nagy hely volt és azt mondta itt letelepedhetünk, a többit reggel megbeszéljük.

A nyaralás:

Az első reggel és utána is minden nap az öcsémmel mi ébredtünk először, ő szegény, azért mert minden nap kigurult éjjel a sátorból és a hajnalban már a sátor előtt a füvön ébredt. Én meg megszokásból.

Körül nézve láttuk, hogy a sátrakat egész jól felvertük az este. Igaz ebben nagy szerepe volt a két beosonó bolgárnak, Janának és Tódornak akik tőlünk 3-4 méterre vertek fel a sátrukat ,mert tegnap miután a saját sátrukat öt perc alatt felverték segítettek nekünk ami nagyon  kellett is mert ők már legalább tudták hogy kell ellentétbe a Papával nem beszélve a többiekről.

Első nap még nem alakultak ki a szertartások, de minden esetre mikor mindenki fölébredt a Papa főzött kávét. Szegény Imre hiába erősködött, hogy már sokkal jobban van Papa meg a felesége ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg az orvos.

Előkerült az igazgató is aki beengedett minket és azt mondta amíg ő itt van az még egy hét maradhatunk aztán új igazgató jön azzal kell majd egyezkedni. Mikor kérdeztük, mikor és mennyit kell fizetni csak legyintett és elment. Ez mindenesetre megnyugtató volt, mert a kemping valóban szép volt. Mi egy sarokban voltunk egészen a kerítésnél ez a rész már nem volt felosztva. A terület többi része kis számozott négyzetekre volt osztva egy -egy sátorral. Ezeket a négyzeteket a lakók kötelekkel körbe kerítették az egész úgy nézett ki mint egy nagy labirintus. Szerencsére nekünk nem kellett keresztül járni rajta.

Elmentünk az Imrével az orvoshoz miután az igazgató megmondta hol van. Nagyon kedves fiatalember volt, aki rögtön mondta, hogy ő még csak tanul majd csak két év múlva lesz orvos, mikor elmondtuk mi volt a gond és főleg mikor a kettős látást megemlítettük nagyon megijedt és közölte, hogy az elvtársat azonnal vigyük be Burgaszba a kórházba írt beutalót is és azt mondta sürgős. Mindenki nagyon megijedt Imrén látszott, hogy nagyon mondana valamit, de aztán inkább csak hallgatott.

Apám kiadta az utasításokat a családnak, hogy mit kell csinálni amíg, nincsenek itt és a három férfi elindult Burgaszba, a kórházba.

Csak délután jöttek vissza és mondták, hogy az Imrét bent tartották majd két nap múlva lehet meglátogatni addig, kivizsgálják. Szegény feleségét Anyám vigasztalta.

Közben azért mi csak nyaraltunk élveztük a tengert meg a napsütést. Azt kevésbé, hogy a lakótársaink ezek a csehszlovákok irdatlan hangosak voltak és rettenetesen büdösek, mert valami ismeretlen okból étolajat használtak napozáshoz rettenetes szag volt az egész parton.

A Papa hozta a szokásos formáját a napi hisztikkel amikor mi gyerekek összetúrtuk a sátrukban glédába rakott holmikat, vagy több gyümölcsöt ettünk meg az általa kiosztottnál. A kis Katika terrorba tartotta az apját és mindenkit állandóan nyávogott naponta háromszor öltözött át, de legnagyobb sajnálatára ezt a kutya sem vette észre. Szegény öcsémet a sírba vitték az állandó litániával miért nem játszotok valamit. Megpróbálta a tengerbe folytani de az sem sikerült.

Az estéket mindig a bolgárok mentették meg. Általában főztünk valamit, amiből ők is ettek viszont ők meg hoztak bort így az esték egész kellemesek voltak. A nők mindig külön beszélgettek Anyám mindenkivel minden nyelven tudott. A férfiaknál a Papa tolmácsolt a gyerekek szerencsére fáradtak voltak és hamar elaludtak. Én sokat sétáltam a tengerparton ahol olyankor nyugalom volt és csönd!

Két nap múlva engem is bevittek Burgaszba, a kórházba, hogy beszéljünk az orvosokkal. A kórházban nagyon komolyan fogadtak minket és elmondták, már amennyire értettem, hogy nem igazán tudják, mi lehet az Imre baja, de a héten érkezik egy agysebész és akkor kinyitják a koponyát és megnézik, mert ez a kettős látás panasz veszélyes lehet.

Jól megijedtünk és elmentünk az Imrének elmondani a helyzetet. Az elsápadt és megkérte a Miklóst meg engem, hogy menjünk ki, mert csak a Papával akar beszélni. Néhány perc múlva kijött a Papa és azt mondta menjünk vissza az orvosokhoz. Mikor visszamentünk elmondtuk, hogy megbeszéltük a beteggel a helyzetet, és inkább holnap kivisszük, a kórházból hazaküldjük repülővel és otthon folytatjuk a kezelést.

Ezzel nagy örömet és megkönnyebbülést okoztunk a kórház dolgozóinak, akik kórusban helyeselték bölcs döntésünket.

Menjünk haza mondta a Papa, de látszott rajta majd szétrobban. A kocsiba a Miklós látva az állapotát félve megkérdezte:

  • De Pista, ha ez így van, akkor mi, hogy jutunk haza?
  • Hogy hát, ahogy jöttetek úgy semmi baja ennek a fasznak csak Szófiába berúgott, mint az állat és se a feleségének se nekem nem merte azt mondani, hogy másnapos, hanem kitalálta ezt a barom kettős látást
  • És te meg lekötötted a szemét röhögött Miklós úgy hogy majdnem kiesett a kocsiból.
  • Mindegy megígértem neki, hogy a feleségének nem mondjuk meg
  • Rendben van mondtuk szinte egyszerre és tovább röhögtünk, kivéve a Papát, mert ő dühös volt.

Közben elszáguldott az út mellett ahol le kellett volna fordulnunk a kempinghez

  • Itt kellett volna lefordulni.- próbáltam szólni 
  • Kérdezett valaki?- majd akkor segíts, ha kérdezlek jött a barátságos válasz

Már vagy húsz perce mentünk a rossz irányba, amúgy délnek a török határ irányába, amikor a Miklós is félve megszólalt:

  • Ilyenkor már ott szoktunk lenni
  • Ott szoktunk lenni -ott szoktunk lenni mindjárt ott vagyunk, Nem tudom, mi van veletek ma

 

Közben csak haladtunk délre. Egyszer csak fegyveres katonákat láttunk, akik hevesen integettek. Megálltunk kérték a papírokat és elég barátságtalanok voltak. Mikor mondtuk, hogy Primorszkóban lakunk hevesen mutogattak visszafelé, hogy negyven kilométerre túljöttünk és ez határsáv ahol nincs semmi keresnivalónk!

Apám szó nélkül megfordult és szintén szó nélkül mentünk vissza a kempingbe.

Imrét másnap a Papa hozta el egyedül nem irigyeltem a szegény párát, amit az kaphatott amúgy is rettegett a papától.

Teljes volt a csapat bár Imre igyekezet láthatatlan lenni, ami elég nehéz egy 100 kilós embernek.

 Viszont esténként a férfiak tudtak ultizni.

Egy hét múlva egyik reggel előkerült az új igazgató és elég udvariatlanul közölte velünk, hogy azonnal pakoljunk és menjünk innen, mert ez Cedok terület és semmi jogunk, nincs itt lenni. Próbáltunk békésen alkudozni, hogy fizetünk meg ilyesmi ő egyre ezt a Cedok területet emlegette feldühítve evvel Tódort a fiatal bolgár barátunkat. Most már ő is kiabált, hogy ez Bulgária és ő nem tud róla, hogy országából akár egy métert is eladtak volna a Cseheknek, és hogy jobb lesz, ha az igazgató gyorsan elhordja magát, amíg nagyobb baja nem történik. Közben meg a méretes tőrével hadonászott. Az igazgató elment a rendőrséget emlegetve.

Mi minden esetre megijedtünk nyugtattuk Tódort ő meg minket, hogy nyugi hiába jön akármilyen rendőr semmi baj sem lesz, és természetesen maradunk.

Meg is érkezett az igazgató egy fél órán belül két rendőrrel, akik meglehetősen céltudatosan és szigorúan Tódorhoz léptek, hogy azonnal igazolaj magát. Az hátra hívta őket a sátrukhoz és igazolta magát a hangulat rögtön megváltozott nagy tisztelettel beszéltek vele éppen csak, hogy nem tisztelegtek. Visszamenetek az igazgatóhoz és közölték vele, hogy a bolgár elvtársak és a barátaik itt maradnak, ezzel elmentek.

Az igazgató legalább olyan meglepett volt, mint mi de elment és többet nem láttuk.

Tódor mikor látta, hogy itt valami magyarázatot kell adnia elmondta, hogy az apja egy miniszter csak ők idén nem akartak az úgynevezett káder üdülőbe menni, inkább csak kettesbe lettek volna a barátnőjével.

Közben szegény Pistike hasán ronda piros kiütések lettek amig viszkettek és fájtak. A Papa elment vele az „orvoshoz” és azzal jöttek vissza, hogy a tengerben lévő medúzával kell kenegetni, el is indultak a partra végrehajtani a kezelést, amit hála Istennek a többi ott lévő megakadályozott, mert amikor szegény Öcsi felvett egy medúzát kórusban ordítottak vele, hogy dobja el nem néz ki elég szarul így is.

Végre valakinek sikerült elmagyarázni a Papának, hogy a medúza okozta a kiütést elment és hozott egy mentolos krémet, hogy azzal kell kenegetni és nem szabad egy két napig fürdeni.

Minden véget ér egyszer még az ilyen ragyogó nyaralás is szerintem már mindenki a hazautat várta különböző okokból.

Imréék szegények szerettek volna már otthon lenni és végre elfelejteni ezt az egészet.

Miklósnak már olyan elege volt a hisztis lányából, hogy néha már ő is vízbe fojtotta volna.

A Papának meg már elege volt belőlünk, igaz ez kölcsönös volt és azt hitte nélküle tönkre megy két hét alatt a cég.

Megint kialakult egy vita merre menjünk haza Miklós mondta járt utat járatlanért e ne hagyj, ahogy jöttünk úgy menjünk, a Papa szerint Románián keresztül rövidebb lenne.

Ezen sikerült annyira összevészniük hogy úgy döntöttek a Papa arra meg amerre akar, ők Szófia felé mennek.

Úton hazafelé:

Az utolsó nap szinte szó nélkül indult a Papa azt várta, hogy talán megváltoztatják a döntésüket, de nem így történt. Villámgyorsan összepakoltak és kurta furcsa búcsúzás után elindultak hazafelé. Mi is némán és gyorsan pakoltunk, mert tudtuk most jobb nem megszólalni. Nekünk keresni kellett a Rusze felé vezető utat, ami kevésbé volt kitáblázva, mint a Szófiába menő. Ahogy tekeregtünk Burgaszba a Papa behajtott egy egyirányú utcába ez nem volt túl nagy kaland akkoriban lévén alig volt forgalom, de itt azért jött egy autó szemben és a sofőr mosolyogva mutatta, hogy nekünk egy kicsit hátrafelé kéne mennünk, hogy elférjen a Papa viszont dühös volt mindenre az egész világra és kapkodott rángatta a sebességváltót mire egy nagy csattanást hallottunk és elkezdtünk hátrafelé menni. A bolgár mosolyogva elhajtott, de kiderült, hogy valami történt a kocsival, mert most nem akart előre menni. Újabb káromkodás sorozat kattogás csattogás és az autó elindult, csak ugrált, mint a kecske. Rögtön látszott, hogy itt valami komoly baj van, mi megszólalni sem mertünk. A Papa egy téren kirakta a Mamát meg a Pistit és elindultunk ketten autószerelőt keresni több kérdezés után találtunk is egyet, amire biztatásképpen egy Wartburg embléma is ki volt téve. Kiderült az egyik szerelő dolgozott Németországban, a Wartburg gyárban.

Nagyon kedvesek voltak mindent félre tettek és csak a mi autónkkal foglalkoztak, de sajnos egyre komorabbak lettek. Megbontották a sebesség váltót és kivettek belőle két nagy vasdarabot, én már örültem megvan a hiba, de nem kiderült a két vasdarab a meghajtó kerék két foga volt, ami kitört ezt visszahegeszteni nem lehet, mert ez a kerék hajtja a kocsit. Kihoztak egy gyári szervízkönyvet ahol egy ábrán megmutatták a Papának mi a baj, és hogy ilyen kerék az itt nincs telefonon megkérdezték Szófiát, de ott sem volt. Magyarországról kell hozatni szólt a döntés.

Az események részben felgyorsultak részben lelassultak a kocsit és a csomagunk nagy részét ott hagytuk, megkerestük Anyáékat és kivettünk egy szobát 3 napra. A Papa telefonált Pestre ahol megszerezték a kereket és a következő Burgaszi repülővel el is küldték az viszont négy nap múlva érkezett. Nem volt gond a lakást meghosszabbítottuk kialakult a napirend első nap kimentem a papával a szervizbe ahol szétszedték az ő közreműködésével az autót és kiszerelték a rossz kereket. A Papa becsületére legyen mondva minden nap teljes műszakot dolgozott a szervizbe, mert amíg nem volt meg a kerék meggenerálozta az autót minden tömítést kicserélt stb.

Én strandra jártam Anya meg a Pisti sétáltak a parkokban. Este 6 kor megjött a Papa és elmentünk vacsorázni. Miután a kempingben nem fizettünk pénzünk volt elég.

Azért egyszer a kocsi is elkészült az összerakásban segédkeztem a bolgárok olyan aranyosak voltak csak a felhasznált tömítésekért-alkatrészekért akartak pénzt elfogadni mondván a többit a Papa csinálta. Minden esetre a kocsi járt mint a svájci óra tényleg megbízhatóan dorombolt és nem ugrált.

A Papa rögtön eldöntötte indulunk hiába mondtuk, hogy este van, meg hogy amúgy is ki van fizetve a szoba nem volt mese indulunk és kész, így is elég időt vesztettünk. Hogy miből az nem volt világos.

Este hatfelé elindultunk Rusze a Bolgár -Román határváros felé nagyon be volt borulva látszott nagy vihar lesz. Akkor is indulunk szólt a döntés. A vihar úgy félúton ért minket este 9 felé és hatalmas volt dörgött villámlott és szakadt az eső minden normális autós leállt volna, de mi nem Mi erőltettük egyszer csak a kocsi megcsúszott a vízen és a két hátsó kereke az árokban volt. 

Az ijedtség után kiszálltunk, hogy legalább még vizesek is legyünk és megpróbáltuk kiemelni az autót el lehet képzelni milyen sikerrel. Végül egy óra múlva egy arra járó kamion, aki szabályosan megcsodált minket, hogy mit keresünk ebben az időben az úton kirántotta az autót.

Nem nem álltunk le mentünk tovább, mert a hülyeségénél csak a makacssága volt nagyobb és be is értünk Ruszéba hajnali 3.- ra kiderült érdemes volt életünket kockáztatva rohanni, mert a határ csak reggel hatkor nyitott.

Nem volt gond aludtunk a kocsiban, mint akit agyonvertek. Átértünk Romániába az utak kicsit rosszabbak lettek még Bukarest előtt a Papa mondta fáradt a város előtt alszik egy kicsit. Találtunk egy rétet egy szép fával alá tette a pokrócot letette a fejét és már aludt is. Az csak később derült ki hogy ez egy legelő és a tehenek is szeretik az árnyékot, mire mi a kocsiban felébredtünk a Papa mellett 3-4 tehén feküdt békésen kérődzve. Mi féltünk a tehenektől úgy hogy oda sem mertünk menni. Mikor a Papa felébredt kicsit csodálkozott a társaságon, de aztán végre csak röhögött egyet és tovább mentünk.

Bukarestben már láttunk olyan táblát ,hogy Budapest ritkán örültem neki ennyire még akkor is ha az volt alatta hogy 900 km. A romániai utak akkor sem voltak jobbak gyorsan menni nem nagyon tudtunk mikor Brassó alá értünk a Predeálon ez egy szép üdülőhely megaludtunk, mert mindenki már holtfáradt volt és ezt még a Papa is beismerte. Egy elég jó szállodában vettünk ki szobát fürödtünk jót vacsoráztunk jót aludtunk és másnap reggel indultunk hazafelé.

Ezek már bonus kilométerek voltak rossz úton hegyek között, de hazafelé, késő délután már Pesten voltunk.

Nem is tudom miért mi többet így családdal nem mentünk nyaralni. Én egész életemben kerültem a sátrat, a kempinget amennyire csak lehet. Úgy látszik vannak életre szóló tanulságok.