Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ház Angliában II.rész

2018.07.12

Változások

Néhány észrevehető volt, néhány nem. Még csak két hónap telt el Broslysék vacsorája óta, de Art jelentősen megváltozott. Ennek legfőbb oka Archie volt, aki megváltoztatta az életét. Lehet mondani, hogy a kiskutya a saját életritmusát rákényszerítette, de mindezt szeretettel és észrevétlenül tette.

Mikor Malcolm áthozta őt a felszerelésével, eléggé meglepődőtt. Volt ott kutyaház két alvó helyszerű valami póráz szájkosár és két nagy csomag kutya kaja és két etető tál.

  • Nem gondoltam, hogy ennyi minden jár egy kutyával
  • Igen ezt adjuk mindegyikhez ez a felszerelésük, na meg a papírok
  • Papírok?
  • Mit gondolt Archie törzskönyvezett állat van törzskönyve oltási bizonyítványa, ha akarja még útlevele is lehet
  • Nekem nincs ennyi bizonyítványom. -nevetett Art
  • Jöjjön be Malcolm intézzük el az anyagiakat, megkínálhatom valamivel?
  • Talán egy sörrel, ha van tudja a kocsi
  • Gondolom van

Archie mindeközben körbe rohanta a kertet és minden t igyekezett lepisilni. Mikor bementek a házba lelkesen követte őket a házat is körbe szaladta, de bent már nem jelölt. A dolgozó szobába lefeküdt egy sarokba Malcolm odatette az alvó helyét.

  •  Ő választotta! Szerintem itt lesz napközben a másikat odateszi ahová akarja az majd este derül ki hol akar éjjel aludni. Háromszor mindenképpen ki kell engedni vagy ki kell vinni őt, hogy elvégezze a dolgát. De ez majd kialakul. Két hétig, ha nagyon nem tud vele élni visszaveszem utána is de az már nehezebb eset lenne. De valahogy úgy gondolom erre nem fog sor kerülni
  • Én is azt hiszem, hogy jól megleszünk.

És jól meglettek. Mary is megszerette a kiskutyát, aki mindenkihez aranyos és barátságos volt. A másik alvó alkalmatosság a hálószobába került mert együtt aludtak. A kutya reggel nyolckor kelt igy Art is, még pizsamában kiengedte és nyitva hagyta az ajtót, a kutya általában olyan tíz perc múlva visszajött é és leült a konyhában kajás edény elé, amiben addigra már Art tett neki valamit. Art közben megmosdott felöltözött.

Az első látható változás Arton az öltözete volt, már ő is kényelmes pulóverekben járt öltöny helyett. A második, hogy már nem volt olyan sápadt mert a délelőttjeit a szabadban töltötte a kutyával sétálva. Mozgása is megváltozott határozottan fiatalosabb lett. Mary konyháján még talán kicsit hízott is valamennyit.

A délutánjait általában a dolgozó szobában töltötték a kutya általában aludt, vagy nézte őt amig irt vagy olvasott számitógépen. Art néha beszélt hozzá azt szerette, bár nem válaszolt olyan értelmesen nézett, hogy volt olyan érzése, hogy érti, amit mond neki.

Art Georg papírjai között keresgélve próbált rájönni ki is volt a rokona. Ha lassan is de néhány dolog kiderült Georg végzettségét tekintve nyelvész volt, francia orosz szakot végzett az oxfordi egyetemen. Erre véletlenül talált rá mikor talált egy levélmaradékot az egyetem fejlécével. Aztán az interneten is megtalálta a régi tanulók között.

Tovább keresgélve ráakadt egy edinboroughi középiskolára amelyiknek a tanári karában szerepelt, mint francia tanár. De ennél többet nem sikerült megtudnia. Azt érdekesnek találta, hogy Georg is tanult oroszul. Volt jó néhány igen jó orosz könyv is a könyvek között.

A társadalmi élete is megélénkült. Előszőr is ott volt Jeremy aki eljött és felmérte a pincében lévő borokat, kiderült van néhány igazán értékes darab, amit lelkifurdalás nélkül elárvereztetett.

Feltett néhány furcsa kérdést is Georg szokásaira vonatkozóan, de mivel nem tudott rá válaszolni úgy tett mintha nem értette volna.

 A boroktól könnyen megvált nem volt nagyivó és bár Jeremynek meg senkinek soha nem vallotta meg nem is igazán tudott különbséget tenni a borok között. Minden estre szert tett egy barátra Jeremy is jól keresett a borokon ezért minden árverésre meghívta, ahol alkalma volt egy csomó emberrel megismerkedni, még akkor is ha nem igen akarta.

A környéken lassan kezdték nem túl beszédes, de kedves fickónak tartani.

Másik nagy változás az volt az életében, hogy megtanult vezetni. Nem szeretett kiszolgáltatott lenni és vidéken kocsi nélkül még kocsmában sem lehet menni. Most már gyakran járt rövid kirándulásokra is a kocsival a környéken.

Arcjhie nagyon szeretett autózni mindig mellette ült ezért lassan vezetett, amúgy is úgy vezetett volna, de igy megvolt rá az indoka is. Ha nagyon ritkán hosszabb útra mentek akkor a kutya egy ketrecben utazott, amit Malcolmtól vettek.

Tegerték tökéletesen beváltak Mary egész jól főzött rendben tartotta a házat, Tom meg a kertet, és elvégzett minden adódó munkát, és ilyen mindig akadt a ház körül.

A dolgozó szobát Mary nem takarította azt mondta oda Georg nem engedte be, nem akart változtatni ezért ott nagy néha ő takarított. Archie ilyenkor nagyon fel volt háborodva mert úgy érezte, hogy zavarják. Egyébként is észrevette, hogy a kutya az egyik sarokra haragszik, ha odamegy morog és kapar mintha el lenne ásva valami. Az egyik takarítás alkalmával felemelte a szőnyeget és furcsa karcot látott a padlón mintha egy ajtó hagyott volna nyomot a fán.

Elkezdte megvizsgálni a könyvszekrényt és észrevette, hogy van benne egy látszólag indokolatlan elválasztó. Ahogy elkezdte mellőle kiszedegetni a könyveket az egyik mögött egy kis kallantyút talált meghúzta és a könyvszekrény kinyilt. A nyílásból dohos levegő áradt a szobába Archie őrjöngve ugatott, de nem mert odamenni.

Szerencsére egyedül voltak  Maryék aznap nem voltak ott. Hozott egy elemlámpát és le világított. Egy lépcső vezetett le egy kis helyiségbe, ami nyilvánvalóan a pince része volt. Lement a helyiség üres volt, de volt egy ajtó a másik végibe kinyitotta ott is lépcső volt, de be volt omolva. Valószínűleg egy menekülő út volt baj esetére a házból a pincén keresztül a szabadba, de beomlott. Mikor jobban körülnézett észrevett egy bőröndöt meg egy táskaírógépet ezeket felvitte.

Visszazárta az ajtót és leült Archie lelkesen szimatolta a felhozott zsákmányt, és ünnepelte a gazdáját a hősiessége miatt. Kicsit pihent majd kinyitotta a bőröndöt, mappákban rendezett papírok voltak benne, egy részük kézzel egy másik részük géppel íródott. Ezeket kezdte tanulmányozni először. Az rögtön világossá lett számára, hogy a gépelt papírokat Georg írta valószínűleg azon a gépen, amit felhozott. Ahogy kezdte szétszedni a csomagokat látta időrendben vannak, úgy a gépelt, mint a kézzel irt anyag a kézzel írtat Thomas Georg apja az ő apjának a testvére írta. Olyan izgalomba jött, hogy hirtelen azt sem tudta mihez fogjon, végül is számára szokatlan módszerhez folyamodott töltött magának egy nagy adag whiskyt és leült.

Vajon miért rejtette el az unokaöccse az írásokat? Milyen szándék vezette, hogy soha ne találják meg? Akkor jobb lett volna elégetni, vagy hogy megtalálja valaki, és akkor mit csináljon vele? Ilyen kérdések jártak a fejében. és tudta, hogy csak akkor kap rá válaszokat, ha elolvassa a papírokat. Úgy döntött a géppel irt papírok legrégebbeivel kezdi:

 

Georg:

 Chew Stoke 1997

George Herty vagyok 42 éves Chew Stoki lakos itt élek már több mint egy éve. Van egy szép házam, és egy kutyám a vagyonomból élek már elég régen egyedül. A falu megszokott engem és én is megszoktam őket nem zavarjuk egymás köreit. Meg kell magyaráznom miért írom ezeket a sorokat. Meghalt az apám.

Ez ugye akár normális is lehetne hiszen 78 éves volt, amikor meghalt, csakhogy én soha nem láttam őt, soha nem találkoztam vele, és úgy tudtam, már rég halott. Vagyis még gyerekkoromban Anyám azt mondta eltűnt és holttá nyilvánították,

A halál hírét is csak most egy évvel a halála után kaptam meg egy ügyvédtől, ahol meg kellett jelennem, mint örökösnek.

 Kiderült, hogy gyakorlatilag vagyontalan volt.  Ezt tudtam mert amikor holttá nyilvánították a vagyona felét anyám kapta a másik felét én, de az én részemet ügyvédek kezelték amig nagykorú nem lettem. Apám Argentínában halt meg és végakarata szerint ott is temették, el. Családja örököse, rajtam kívül nem volt. Amit örököltem az egy táska volt papirokkal. Ezt átvettem és azt hittem ezzel a dolgot lezártuk.

Anyám is már vagy tíz éve meghalt, vele se nagyon tartottam a kapcsolatot. Igaz ő sem velem, internátusokban nevelkedtem egész gyerekoromban. Karácsonyokat és az ünnepeket anyám családjánál a nagyszüleimnél töltöttem, de ő még ott sem volt mindig velem. Miután apámat holttá nyilvánították és újra férjhez ment, utána a kapcsolatunk teljesen megszakadt.

 Azt gondolhatják szegény kölyök milyen nehéz gyerekkora volt, de ez nem igaz. Gazdag voltam jó iskolákban jártam és az internátusokban is megkaptam mindent, amit csak akartam. A jó nevelést sportolási tanulási lehetőségeket mindent, gyerekként teljesen jól éreztem magam. Természetes volt, hogy beszélek franciául, és hogy a társaim nagy része különböző országokból jött külföldi.

De térjünk vissza az örökségemhez a táskát, amit örököltem apámtól csak itthon nyitottam ki. Nekem irt levél kíséretében az élettörténete volt benne.

Világossá vált előttem, hogy a valóság mindig sokkal cizelláltabb, több rétegű, és csak kevesek számára érthető.

Sok dolgot csak most értettem meg, amit eddig igazán csak valahogy éreztem, de nem tudtam. Nevezetesen azt, hogy Apám az egész életemet végig kísérte háttérből távolból figyelve az eseményeit. Ha szükséges volt beleavatkozott, de mindig másokon keresztűl. Most elolvasva az éltét megtudtam, hogy miért is tett igy.

Az én saját életem is elég kalandos volt, egész addig amig ide kerültem, vagy menekültem még nem tudom. Itt senki nem ismer, és ez igy van jól.

Még emlékszem arra, hogy mennyi munkámban időmben és pénzemben került, hogy saját magamat el tudjam távolitani a világhálóról. Most már hiába írja be valaki a nevem nem kap rá találatot.

Igen el akartam bújni el akartam tűnni a világból, és talán egy kicsit sikerült is.

 

 

Art elgondolkozott vajon ki vagy mi elöl akart elbújni Georges. Tíz évet élt itt, és alig tudnak róla valamit a helyiek, miért vajon? Remélte, hogy később ezek a többi írásból  kiderülnek.

Elővette a kézzel irt paksamétát. Egy levéllel kezdődött:

Kedves Fiam!

Ha ezt a levelet olvasod azt jelenti, hogy már nem élek és a végrendeletemmel, együtt kaptad meg, amiben ezen kívül semmi nem volt. Bár feltételezem a pénzre vagyonra nincs szükséged. Soha nem ismertük egymást, és én elég sokáig azt sem tudtam, hogy a világon vagy. Mikor megtudtam, hogy létezel igyekeztem követni életedet ,és ha kellett talán még segíteni is sikerült.

Idősebb koromban próbáltam valami emlékirat szerűt írni ahogy, ezt általában öreg emberek teszik azzal áltatva magukat, hogy saját maguknak írják pedig dehogy valami, nyomot akarnak hagyni a történelemben vagy az elhagyott szeretteik, előtt akarnak utólag magyarázkodni. Választhatsz!

Írhatnám azt, hogy egész életemben hiányoztál, de nem lenne igaz, ahhoz jobban kellett volna ismerni egymást. Mint ahogy szerintem én sem hiányoztam neked csak tudomásul vetted, hogy valamitől megfosztottak, ami járt volna neked, mint ahogy mindenkinek az apai szeretet. Ezt én csak későn és távolról igyekeztem pótolni

 Ezért nem lehet elnézést meg bocsánatot kérni ez annál sokkal komolyabb bűn.

Talán, ha elolvasod, amit kaptál rájössz mit miért tettem.

A túlvilágról ölellek

Thomas Maximillian Herty az Apád

2000. Január Buenos Aires

Art átnézte a kézzel irt oldalakat látszott, nem egyszerre íródtak, de valaki gondosan időrendbe rakta őket. Biztos George volt gondolta. Nem tudta melyik írást olvassa előbb a nagybátyjáét vagy az unokatestvéréét.

Minden esetre úgy gondolta legjobb, ha ezek az írások mindenképpen megmaradnak, ezért nem kis munkával gondosan bemásolta őket a számitógépébe, majd egy elég komplikált algoritmus jelszóval felküldte a felhőbe. A nem számitógép használóknak magyarázatképpen, ez azt jelentette, hogy bárhonnan, ahol van egy számitógép hozzá tud férni az anyagokhoz, de mások hozzáférése erősen akadályozva van. Mert a virtuális oldalakon minden feltörhető és elérhető, de az nem mindig könnyű feladat.

Közben ráesteledett Archie követelte az esti sétát. Kimentek a kutyával, sétáltak és beszélgettek, mármint ő beszélt a kutyához az meg boldogan jött mellette, és néha kaffogott, társalgás volt ez akárki akármit is gondolt.

  • Most mi csináljunk haver? Meg kéne még egyszer vizsgálni a rejtekhelyet hátha van ott még valami csak a hideg kiráz tőle.
  • Te is féltél valld be le se jöttél csak föntről, voltál bátor
  • Kaff
  • Jól van majd holnapután, de délelőtt megint megnézzük, mert holnap jön Mary
  • Kaff kaff
  • Jól van tudom, hogy szereted, mert enni ad neked kis zabálógép

Mikor hazaértek mindketten ettek majd együtt nézték a televíziót. Utána együtt mentek aludni. Mióta Archie ott volt nyugodtabban aludt a kutya jobban érzékelt mindent és azonnal jelzett.

 Mint minden terrier nagyon harcias és bártor volt. Egyik reggeli sétájuk alakalmával az erdőbe vaddisznóval találkoztak Archie gondolkodás nélkül megtámadta a sokkal nagyobb állatot, aki szerencsére gyávább volt és elfutott.

Másnap délután Thomas írásait kezdte olvasni:

1922 ben születtem Londonban apám James Herty közép Európából konkrétan az Osztrák- Magyar monarchiából érkezett az országba még a háború előtt. Az ok amiért Angliába jött a házassága volt. James vagy ahogy akkor nevezték báró Hertelendy János földbirtokos volt Magyarországon egy olaszországi utazása során ismerkedett meg a fiatal Elizabeth Swansommal egy angol textil nagykereskedő lányával.  Az ismerkedésből szerelem majd rövidesen házasság lett.

A fiatal pár Londonba költözött apám felvette a James Herty nevet és angol állampolgárságért folyamodott, miután vagyonos volt és felesége angol ezt meg is kapta. Az első világháború idején már angol állampolgár volt.

James Herty az áthozott vagyonát London környéki földek vásárlásába fektette. Az ő hagyományai szerint csak a föld az, ami megtartja értékét, csak abban hitt igazán. És igaza  is lett ahogy a főváros terjeszkedett a földjei egyre többet értek, mire én megszülettem már nagyon gazdag ember volt. Ahogy én emlékszem rá nem volt túl magas ember és inkább vékony testalkatúnak volt mondható.

Anyámat sajnos csak képről ismertem mert születésem után egy évvel meghalt, ez akkoriban nem volt ritka sajnos. Dadusok nevelőnők, és apám nevelt. Amig kisgyermek voltam sok időt töltött velem, meg tanított a saját anyanyelvén magyarul ez lett a mi titkos nyelvünk sokat bosszantottam vele a nevelőnőket.

Mikor iskolába kerültem kicsit elszakadtunk, egy közép angliai bentlakásos elegáns magán iskolába kerültem. Ezután már csak a szünetekben láttuk egymást. Újra nősült és az új házasságból is született egy fia a féltestvérem Archibald.  Köztünk nem tudott kialakulni igazi testvéri kapcsolat, mert alig találkoztunk. Igazság szerint az új felesége elfogadott, de nem szeretett. Találkozásaink ritkultak és formálissá váltak. Nem volt ez szokatlan az úgynevezett jobb angol körökben.

Egyetemre már Cambridgbe jártam nyelvszakra szlavisztikát oroszt és egyéb szláv nyelveket tanultam. Németül az iskolából tudtam, magyarul meg otthonról, mire végeztem beszéltem vagy hat nyelvet.

Mire elvégeztem az egyetemet háború volt. Természetesen én is szolgálatra jelentkeztem. Mint egyetemet végzett nyelveket beszélő ember nem a frontra kerültem. Hadnagyi rangban fordítóként dolgoztam, akkoriban még nem is tudtam, hogy hol arra csak később derült fény, hogy a szervezet, akinek dolgoztam az a katonai hírszerzés. 

Itt találkoztam édesanyáddal, aki szintén ott dolgozott, mint gépírónő. Gyakran találkoztunk egymással fiatalok voltunk és romantikusok, neki tetszett a snájdig kis hadnagy, aki olyan okos sok nyelvet beszél, és ami még fontosabb volt akkoriban saját kis lakása voltLondonban.  Nekem is tetszett a kis cserfes szőke lány. Mindketten nagyon tapasztalatlanok voltunk. Ö az életkora miatt, én meg az egyetemről kikerülve most próbáltam ismerkedni az átlagemberek életével, akikkel eddigi életem során nem sokat találkoztam.

Az angol kollégiumokból az elit kerül ki a kinek fogalma sincs a való életről, ilyen voltam én is.

Szinte semmit nem tudtam a való életről, és amibe kerültem az meg a háború miatt nem volt normális. Igy természetes volt, hogy amikor találkoztam egy fiatal lánnyal, aki szóba ált velem rögtön azt hittem szerelmes vagyok, mert ugyan mi más lehetnék.

 Ő is középosztály béli családból származott, de az ő családja nem volt vagyonos. Vidéki tanáremberek voltak. Susan az édesanyád egyedül élt Londonban egy női szálláson miután 19 évesen önkéntesként bevonult a hadsereghez.

Akkoriban az emberek könnyebben kezelték a kapcsolatokat mert benne volt a levegőben, hogy lehet, hogy csak egy nap az élet. Mi is ezt mondogattuk, pedig egy irodában dolgoztunk, ahol aztán igen kis valószínűsége volt a halálnak.

 Susan egy hétvégén bemutatott a családjának és a következő hétvégén már össze is házasodtunk. A családomnak csak egy értesítést küldtem, meg is jött a gratuláció tőlük, de semmi utalás arra, hogy rám vagy a feleségemre kíváncsiak lennének.

Aztán jött London bombázása és akkor tényleg úgy nézett ki, hogy a csak egy nap az életnek komoly realitása van. Lakónegyedek dőltek romba, és nagyon sok volt a halott.

Mi messze laktunk a belvárostól igy nem voltunk veszélybe csak, amikor dolgoztunk mert az iroda egy frekventált helyen volt. Igaz volt óvóhely, de csak ritkán vettük igénybe. A feladatunk az elfogott ellenséges üzenetek fordítása volt, és azok ömlöttek a nap huszonnégy órájában folyamatosan. Reggel nyolctól este nyolcig dolgoztunk, de mert fiatalok voltunk este nyolc után még a nyitva tartó helyekre mentünk vagy valamelyikünk lakásában iszogattunk, beszélgettünk tovább.

Persze a hasonló a hasonlóval törvénye itt is működött, a barátaim nagy része az egyetemről került ki, érdekes módon a társaságból csak kevesen kerültek a frontra általában irodákban dolgoztunk, bár néhányan büszkén egyen ruhában jártak, és lenézték az olyan civileket, mint én. A munkájáról természetesen senki nem beszélhetett.

A győzelem után azt hittem leszerelnek és kezdhetjük a civil életünket, de nem igy történt. Közölték, hogy szolgálataimra továbbra is szükség van és Európába küldtek. Susan leszerelt és beiratkozott az egyetemre. Ez akkor a leszerelt katonáknak ingyenes volt.

Berlinbe kerültem az angol zónába, feladatom a foglyok, menekültek kihallgatása volt. Nagy hasznát vették az orosz és magyar nyelvtudásomnak. Három évet voltam Berlinbe, ami akkor egy rettenetes hely volt, az emberek éheztek a város romokban hevert, és mi már a harmadik világháborút terveztük.

Mert valójában ez volt a feladatunk, információ gyűjtés az oroszok által megszállt területekről. Nagyon hamar kiderült, hogy az eddigi harcostárs már potenciális ellenfél.

Mikor visszarendeltek Londonba, már tudtam belőlem már nem lesz civil nyelvész vagy ha igen nem hamarosan.

Az MI-5 magyar szekciójába kerültem. Susannal úgy csináltunk mintha minden a régi lenne, de, már semmi nem volt az. Neki kialakultak az egyetemi társai barátai, én meg olyan voltam mintha egy idegen bolygóról érkeztem volna.

A munkámról nem beszélgethettem, és kapcsolatokat sem nagyon tarthattam kívül állókkal. Szinte megváltás volt számomra mikor 1953 ban Budapestre helyeztek hivatalosan követségi titkár beosztásban. Susan Londonban maradt az egyetem miatt.

Art nagyon furcsán érezte magát a sorok olvasása során. Mintha idegen hálószobákba leselkedne, talán Georg is igy érzett gondolta, még akkor is ha neki az apja volt, aki írta ezért nem irt könyvet belőle.

Meg lehet egyáltalán ismerni egy embert a saját visszaemlékezéseiből kétlem gondolta. És arra gondolt, hogy ő mit írhatna le az életéből, nem sokat és az sem volna érdekes senkinek. Ami meg talán érdekes volna, bár az is csak néhány embernek, vagy hivatalnak arról meg úgysem beszélhetne. Talán a nagybátyja is úgy volt ezzel.

Most már Georg visszaemlékezéseire volt kíváncsi, vajon ő mit csinált?  Mi volt a véleménye az apjáról igy a halála után?

A dátum szerinti utolsó bejegyzést vette elő 2007 márciusában íródott, vagyis több mint négy éve.

 

Georg:

Chew Stoke 2007. március

Tegnap elhagyott az egyetlen igazi társam az itteni életemben Totó elpusztult. Az állatorvos nem tudott semmit mondani azt mondta lehet, hogy öreg volt, vagy megevett valamit mert akár mérgezés is lehetett. Én erre gondoltam egyre paranoiásabb vagyok.

Olyan jól megvoltam ebben a kis faluban már tíz éve, de mostanában furcsa események történtek. Jeremy a kocsmáros azt mondta, hogy egy idegen érdeklődött utánam, de mikor megmondta hol lakom, egy kicsit gondolkozott aztán ivott egyet és elment. Azt mondta erős skót akcentusa volt.

Valamikor sok barátom volt arrafelé, hiszen ott dolgoztam az első és utolsó munkahelyemen egy gimnáziumban voltam francia tanár. De azért nyugtalanított a dolog.

Ahogy már írtam szinte egész életemet kollégiumokban töltöttem. A gyermekkorom felhőtlen volt a kamaszkoromról ezt már nem tudnám elmondani.  12 éves voltam akkor már hat éve jártam abban a középangliai magániskolában.

A társaim hirtelen mind nagyobbak és erőszakosabbak lettek én alacsony voltam és vékony az egyetlen dologban, ami akkor abban az iskolában számított a sportban tehetségtelen voltam. Addig azt hittem sok barátom van és kedvelnek, de kiderült, hogy nem igy van. A helyzetem annyira megromlott, hogy kértem írassanak át egy másik intézetbe. Igy kerültem Eatonba.

Ez egy nagyon elit iskola volt és ennek megfelelően nagyon drága is, viszont itt odafigyeltek a gyerekekre már semmilyen atrocitás nem ért. Itt ismerkedtem meg Jean Claudal egy francia fiúval, aki a legjobb barátom lett. A megismerkedésünk oka az volt, hogy én még az előző iskola miatt beszéltem franciául, míg a legtöbb gyerek nem. Miatta kezdtem oroszul is tanulni mert ő is tanult, az anyja orosz volt neki az volt az anyanyelve sokat segített nekem is. Érdekes, hogy csak most tudtam meg apám is beszélt oroszul, sőt szlavisztikát tanult az egyetemen.

Én francia irodalmat tanultam majd évek múlva ugyanott.

De most még Jean Claudnál tartunk szeretek rá emlékezni, bár már évtizedek  óta nem az életem része. Ő is vékony kisgyerek volt, de kicsit magasabb, mint én ő barna volt göndör hajjal kék szemmel én  szőke és szintén kék szemű. Mind a ketten nagyon jól festettünk a hagyományos Eatoni formaruhánkban. Késóbb még magasabb lett, de megőrizte a vékony alakját, talán az orosz anyjának köszönhetően, aki valamikor balett táncosnő volt.

Mi angolok ritkán mondunk ilyet, de gyönyörű szép fiatal férfi lett.

A nyári szüneteket mindig náluk töltöttem, a szülei nem éltek együtt ez nekünk jó volt, mert két hétig Párizsba lehettünk az anyjánál, majd vidéken az apjánál.

 Sokat tanultam tőle csak egyet nem tudtam megtanulni azt a könnyed eleganciát ahogy az életet kezelte, sokszor mondogatta nekem:

  • Georgie kedves túl komolyan veszed az életet, túl sokat tervezel és gondolkozol, nem éri meg

Igaza volt, de én azt akkor még nem értettem, vagy nem akartam érteni.

Nagyon modern szülei voltak anyja egy gyönyörű nő volt, aki egy idős festőművésszel élt együtt valószínűleg annak a pénzéből. Az apja vidéken élt egy kisebb kastélyszerű házban nagy földbirtokai, és szőlői voltak. Egy amerikai barátjával Timmel éltek a birtokon. Ott ismertem meg egy kicsit a borokat És ott láttam először két férfit együtt élni.

Az egyetemi évek alatt elszakadtunk egymástól Jean Claude otthon tanult Párizsban én Oxfordban. Persze ha csak tehettem és hívott utaztam, hozzá. kapcsolatunk, amit én egészen másnak hittem elég szoros maradt.

Egyetem után egy évig nem csináltam semmit, aztán gondoltam megpróbálkozom a tanitással, egy Edinboroughi leánygimnáziumba lettem francia tanár. he egy kicsit is tapasztaltabb vagy idősebb lettem volna nem tettem volna ilyet, de fiatal voltam és nem sokat tudtam az életről.

A leányok meg a legkevésbé sem érdekeltek, csak ezt sem ők sem a kollegáim, akik nagyrészt idősebb nők voltak nem tudták.

Megpróbálom kívülről szemlélve magam leírni, hogy is néztem ki akkor mikor 25 évesen beléptem a gimnázium kapuján. Közép termetű szőke fiatalember jó minőségű drága cipőben világos szürke nadrágban sötétkék kasmír garbóban. Az igazgatónő már a bemutatkozáskor figyelmeztetett, hogy öltözködjem szerényebben.

 Nem nagyon tudtam mire gondol, de az órákra már zakót is vettem. Igy is népszerű voltam a tanítványaim között, igaz nem sok versenytársam volt a többi tanár udvariasan fogalmazva is középkorú nő volt, a férfi tanárok kettő volt rajtam kívül mind ötven felettiek volta.

Előszőr jól éreztem magam a városban, lakást béreltem és élveztem, hogy saját lakásom, saját háztartásom van.  Természetesen hívtam, Jean Claudot hogy látogasson meg de kitért azt mondta majd talán nyáron amikor szünetem lesz.

Lett néhány ismerősöm a városba, mivel gyakran eljártam művészeti eseményekre. Ezeket jobban kedveltem, mint a hangos pubokat vagy a sporteseményeket. Ezeknek  az ismerősöknek a nagy része   aztán elmaradoztak mellőlem, Ez visszagondolva teljesen érthető volt mert én  állandóan Jean Claudéról a francia szerelmemről meséltem nekik, igy elmaradtak mellőlem.

Az első nyári szünet, amelyik számomra tanárként az utolsó is volt nagy eseményt hozott egy kirándulást Párizsba. Én talán még a lányoknál is jobban izgultam, csak teljesen más okból , értesítettem Jean Claudot hogy mikor és hol leszek Párizsban és megbeszéltünk egy találkozót.

Olcsón szervezett út volt vonatokkal meg komppal mentünk. A kis csapat nagyon jól nézett ki a lányok formaruhája skót kockás szoknya blúz kis sapka, ami otthon Edinboroughban természetes volt itt nagy feltűnést keltett. Még néhány újságban kép is megjelent az állandóan viháncoló skót lányok csapatáról.

Ez engem nem sokat érdekelt. Én alig vártam, hogy Jean Claudéval találkozzam. Erre persze csak este kerülhetett sor mikor a lányok a többi vezető, meg az én reményeim szerint is lefeküdtek aludni. Később kiderült ez nem teljesen igy volt. Ahogy semmi sem ezen az estén.

Jól akartam kinézni a találkozásunkon, mit jól akartam kinézni hóditó akartam lenni, hiszen már több mint egy éve nem láttuk egymást. A világos nadrág a kék zakó a kigombolt nyakú fehér selyeming a kék sállal, szerintem észbontó volt. Jean Claude is azt mondta, amikor csókkal üdvözöltük egymást egy a szállodához közeli kávézó teraszán. Ő egyszerűbben volt öltözve neki nem kellett ruha a hóditáshoz, ő szürke pulóverben is szép volt. Ki vette észre a vaku kis villanását a találkozásunk pillanatában, mi nem az biztos.

  • Jól nézel ki Georgie, mit mondjak, semmit sem változtál
  • Ennek örülök Te sem sokat
  • Kösz
  • Mit csinálnak a kis skót lányok, láttam őket az újságban, gondolom mind szerelmes beléd
  • Ugyan hagyd remélem alszanak, és tudod, hogy nem érdekelnek
  • Nem is tudom, az emberek változnak nem?
  • Mire gondolsz?
  • Hagyjuk talán később együnk valamit
  • Igazad van.

Ételeket és bort rendeltünk, számomra minden olyan volt mit régen francia kávézó teraszán ülök a kedvesemmel francia ételeket eszünk, finom bort iszunk maga a tökély. Csak valahogy a beszélgetés nem ment.

  • És hogy vannak a szüleid? -kérdeztem, hogy beszéljünk már valamiről
  • Ó, ne is mond anyának most egy költő barátja van velünk egyidős jó fej srác gyakran találkozunk, mikor a városba jövök.
  • És apád
  • Ő elment Amerikába Timhez most én lakom a birtokon
  • Nem mondod földesúr lettél?
  • Úgy néz ki
  • És veled mi van mesélj?
  • Velem aztán nem sok tanítom a franciát, van egy kis lakásom Edinboroughban. Tudod, amit mindig meg akartam neked mutatni, de sose jöttél át, hogy megnézd
  • Georgie változnak az idők és az emberek is. -mondta elég hosszú hallgatás után
  • Én nem változtam Jean Claude én nem! - mondtam hevesen és megpróbáltam átölelni, de elhúzódott
  • Tudom Georgie erről akartam veled beszélni, csak elég nehéz.
  • Mi történt van valakid? - kérdeztem, mint egy féltékeny feleség egy rossz színdarabban
  •  Ugyan, dehogy nem erről van szó. Változnak az idők Georgie arról van szó, már nem vagyunk diákgyerekek, ami akkor volt az számomra elmúlt. Ezért nem utaztam soha hozzád reméltem megérted.  Jó, hogy Párizsba jöttél mert legalább személyesen tudom megmondani, megnősülök Georgie

Mintha rám dőlt volna az épület úgy éreztem magam, tudtam, hogy nem tudok egyetlen értelmes mondatot kinyögni sem igy csak felálltam és elmentem. Kiabált utánam, de nem álltam meg.

Azóta sem láttam és nem is hallottam róla.

Kijelentkeztem a szállodából és senkitől el se búcsúzva egyszerűen ott hagytam őket. Ezt a mai napig sajnálom aranyos gyerekek voltak.

Azt is csak egy év múlva tudtam meg, hogy az iskolából fegyelmivel eltávolítottak, mert készült rólam egy kép Jean Clauddal amint éppen csókkal üdvözöljük egymást. Az angol bulvár azt írta, férfi szerelme miatt otthagyta tanítványait a fiatal francia tanár Párizsban.  Később megtudtam, hogy Anyámat nagyon rosszul érintette a dolog. Csak mosolyogtam rajta hiszen évek óta semmiféle kapcsolatunk nem volt.

Az ezt követő évekről talán még írok.