Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Goldman Saga

2010.02.20

 

A család leszármazottja vagyok ükunoka én írom a könyvet.
Az lenne az igazi,ha azt írhatnám hogy a Saga a nekem elmesélt történetek leírása Sajnos nem így történt ,már a nagyszüleimet sem ismertem, holocaust áldozatok voltak.
A szülők bizonyára felejteni akartak ezért nem sokat beszéltek a család történetéről .
Az ötvenes éveket figyelembe véve ez talán érthető is volt a részükről felejteni akartak új életet kezdeni .Akkor talán azt képzelték ha nem beszélnek a dolgokról el is felejtik őket .
Az élet bebizonyította hogy ez nem működik .
Idősebb korukban kezdtek igazán beszélni szüleikről a családról ezek az elbeszélések a történetem alapjai de az írói szabadság fenntartása mellett.
Most amikor a történeteket írom, az általuk mesélteket igyekszem felidézni ,de nagyobbrészt fantáziámra támaszkodom.
Az általam felidézett emberek valóságos sorsa talán nem ilyen volt,de akár ilyen is lehetett volna .
A tulajdonságok eredetét kerestem amit magamban találtam ,és gyerekeimbe látok .
A történet egyébként is nekik íródik,így ők már talán többet fognak tudni elődjeikről ami
segítheti identitás tudatuk kialakítását.
Egyébként is ma mintha divat lenne a családfa kutatás. Az okok bizonyára nem azonosak,de mintha ebben a zavaros új világban kapaszkodókat keresnénk .
Ha azt olvasom ,hogy a polgármester hat éve írja családja történetét egyrészt felbátorodom másrészt kishitű leszek.
Ez az írás paradoxonja ha sokat olvasol ,gyáva leszel és úgy érzed Te soha nem tudsz ilyet írni .Ha nem olvasol semmit valóban nem fogsz tudni írni .
Valahol azt olvastam verset a fiatalember ír, novellát a középkorú , a regényhez meg kell öregedni .Én már regényíró korban vagyok.
A történetben csak a családom apai ágával foglalkozom, pedig az anyai ág talán még érdekesebb lett volna.
Az már közhely, hogy minden Kelet Európai család élete egy regény.
Nem is lehet másképp .
A világnak csak ebben a szerencsétlen szegletében képzelhető el, hogy egy ember életében négy ország állampolgára lesz anélkül, hogy kitenné a lábát a falujából.
Amikor egy holland barátom azt mondta hogy szüleinek gondot jelent a dédszülőktől maradt bútor elhelyezése arra gondoltam ez a mi világunkban sosem volt probléma.
Ha volt is valamid azt vagy valamelyik éppen regnáló hatalom vitte el, vagy a háború tette tönkre .
Szüleim számára az ötvenes években a tárgyaknak semmi értéke nem volt ,gyakori lakáscseréink alkalmával általában bútort is cseréltünk ,nemritkán rosszabbra értéktelenebbre ,bár értékes bútoraink egyébként sem voltak.
A tudatosan eltüntetni kívánt polgári életformával a polgári értékeket is értéktelenné tették.
Talán egyszer eljön az idő mikor ezek újra értékek lesznek .
Akkor jön majd jól egy akár elképzelt családtörténet.